2012-04-01 11:58:52• hírek • Szatmar.ro

Újabb győzelem – képtelen gólt kapni az Olimpia

Ismét begyűjtötte a három bajnoki pontot az Olimpia labdarúgócsapata: a harmadik osztályban szereplő gárda ezúttal a Beszterce megyei Jád otthonából távozott győzelemmel Villand és Zsiga találatait követően.

A sárga-kékek azzal a tudattal léptek pályára, hogy amennyiben nem akarnak leszakadni az éllovas Corona mögött, akkor győzniük kell. A brassói együttes ugyanis már pénteken megnyerte a maga meccsét.

Az Olimpia határozottan kezdte a találkozót és ennek gyorsan meg is lett az eredménye, hisz Villand már a 11. percben megszerezte a vezetést Feier nagyszerű passza után. Úgy tűnik, a hazaiaknak koncentrációs problémáik voltak és ezt az Olimpia kíméletlenül kihasználta, mivel a második félidőt és góllal kezdték a vendégek: egy nagyszerű szóló után Zsiga talál be.

Az Olimpia tovább növelhette volna előnyét, ám Feier csak a kapufát találta el és Molnar is kihagyta az adódó ziccert, így már nem változott az eredmény. Az egyben azt is jelenti, hogy a csapat idei harmadik meccsét is megnyerte, ráadásul úgy, hogy közben gól nem kapott. Az összecsapás krónikájához tartozik még, hogy a keretbe visszafogadott Gavrilescu csereként kapott lehetőséget.

„A két csapat között nagyobb volt a különbség, mint ahogy azt az eredmény mutatja. A fiúk hamar hozzászoktak az esős időhöz, a felázott pályához, és uralták a meccset. Jó volt a hozzáállás, de a helyzetkihasználás most akadozott” – értékelt Csík Tibor.

A csapatra a következő egy héten felül két haza mérkőzés vár: a keddi hétközi fordulóban a Tatrangot (17.00), szombaton pedig a Szászfenest látják vendégül.

A hétvégén is nyert az Olimpia

III. osztály, 6. csoport: Jádi Vointa-Szatmárnémeti Olimpia 0-2
gólok: Villand (11.), Zsiga (50.)
Az Olimpia összeállítása: Suta – Mos, Mureşan Fl., Heil, Homorozan, Molnar, Micas, Villand, Zsiga, Feier, Marinas.
Játszott még: Gavrilescu, Danila, Botos, Pop Mihai.


A forduló további eredményei:
Tatrangi Unirea - Szászrégeni Avantul 3-1
Zalatnai CS - Besztercei Gloria II 2-0
Kolozsvári Sanatatea - Dési Unirea 1-2
Kolozsvári Universitatea II - Nyárádtői Unirea 4-1
Aranyosgyéresi Seso - Kolozsvári CFR II 2-2
Marosvásárhelyi FCM II - Brassói Corona 0-3
Zilahi FC - Szászfenesi Unirea 0-3.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: