2018-07-17 07:03:42• hírek • Szatmár.ro

Az élre került a magyar enduro-bajnokságban Gyenes Emánuel

A hétvégén Szlovákiában tartották meg a magyarországi enduro-bajnokság harmadik futamát.

Gyenes Emánuel, az Autonet Motorcycle Team versenyzője már egy ideje a romániainál nagyobb kihívást jelentő magyarországi enduro-bajnokságban szerepel, a hétvégén pedig a versenysorozat harmadik etapjában aratott győzelmet, amivel az élre került.
 

Ezt megelőzően ugyanis három versenyző azonos pontszámmal állt az első helyen, a szlovákiai verseny azonban döntött. Gyenes az első két futamban műszaki gondokkal küzdött, ráadásul olyanokkal, amelyek forrását nem találták. Ám a közelmúltban sikerült rendbehozni a motort, így könnyedén összejött a hétvégi győzelem. A versenysorozat egyébként novemberben, a negyedik futammal fog véget érni.
 

Mani most egy kicsit pihen, ám erre nincs sok ideje: július 24-én kezdődik a Red Bull Romaniacs hard-enduro verseny, amelyben idén is Silver kategóriában fog elrajtolni. Tavaly második lett, de mivel a 2017-es első helyezett nem vesz részt a versenyen, így Gyenes Emánuel kapta a 100-as rajtszámot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: