2012-08-09 12:57:01• hírek • Póti Orsolya

Az előkészítő osztályok kialakítására összpontosítanak

A szatmárnémeti „Aurel Popp" Zene- és Képzőművészeti Líceum tantermei is megújulnak a nyár folyamán. Ebben a hónapban az előkészítő osztályok termeinek kialakítására összpontosít az iskola vezetősége - tudtuk meg Manfrédi Annamária aligazgatónőtől.

Mint a legtöbb tanintézményben, így a Szatmári Művészeti Líceumban is felújítási munkálatok zajlanak addig, amíg a diákok vakációjukat töltik.

Manfrédi Annamária, a tanintézmény aligazgatónője a Szatmár.ro-nak elmondta: az általános nagytakarítás mellett termeket kell kialakítaniuk az előkészítő osztályokba jelentkező diákoknak is, és ez csak úgy oldható meg, ha a képzőművészeti szakoktatásnak helyet adó termek egy részét másik épületrészbe költöztetik.

„Arra gondoltunk, hogy a képzőművészeti szakoktatásnak helyet adó termekből alakítunk ki néhányat az előkészítőbe jelentkező diákoknak, a képzőművészeti szakos diákoknak pedig a pincetermek adnak majd otthont. A termek kitakarítását, átrendezését ebben a hónapban kezdjük el, és ugyanebben a hónapban kapjuk meg az előkészítő osztályok termeinek bútorzatát." - magyarázta Manfrédi.

Az igazgatónő ugyanakkor azt is elmondta, hogy még van hely mindkét előkészítő osztályba. A magyar tagozatra eddig 10 diák, míg a románra 13 diák jelentkezett. Az iskola szeptember 1-5. között egy újabb képességfelmérőt szervez azoknak a diákoknak, akiket szüleik a művészeti líceumba íratnának.

Amint azt megtudtuk, az előkészítő osztályos gyerekek játszva tanulhatnak, tevékenységüket pedig nem osztályozzák. A előkészítő osztály egy éve alatt a pedagógusok a betűkkel és számokkal való ismerkedésre, a gyerekek kommunikációs készségeinek, a környezettel való kapcsolatuk és a társas kapcsolatok fejlesztésére fektetik a hangsúlyt.

„A művészeti líceumban pedagógusaink természetesen a zene és a képzőművészeti oktatásra is összpontosítani fognak, de erre még nincs egységes szempontrendszer és metodika. Éppen ezért nem egy könnyű tanév elé nézünk." - mondta el Manfrédi.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: