2015-05-11 16:11:17• hírek • Kocsis Zoltán

Az elmúlt fél év legerősebb Szatmár megyei földrengése volt hétfőn

A Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földrengés volt a magyar-román-ukrán határ találkozása térségében hétfő reggel. Károkról eddig nem érkezett bejelentés.

A reggel nyolc órakor észlelt földrengés a magyarországi Garbolc és a romániai Újberek közelében, mintegy kilenc kilométer mélységben keletkezett. A földrengést a lakosság érezte, károkról eddig nem érkezett lakossági bejelentés, írja a hétfői földrengésről a Magyar Távirati Iroda, az MTI.

A Román Földtani Intézet tájékoztatása szerint a rezgés epicentruma Ukrajnában volt, hatását pedig Magyarországon és Romániában is érezni lehetett - leginkább Mikola községben.

Érdekes, hogy az elmúlt fél évben ez már legalábbb az ötödik alkalom, hogy megmozdult a földkéreg Szatmár megye alatt - és ez volt az eddigi legerősebb. Első alkalommal november 26-án Túrterebesen számolhattunk be 2,5-es erősségű rengésről, majd idén háromszor Halmi községből - január 13-án 1,2, február 6-án és 16-án 2-es erősségű mozgást regisztráltak.

Hozzá kell tennünk, hogy a Richter-skála szerinti 2-3-as magnitudójú földrengések naponta fordulnak elő Romániában, elsősorban a Kárpát-kanyarban, Vrancea megyében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: