2017-06-27 15:14:31• hírek • Szatmár.ro

A vasútállomás és a posta főépületének felújítását sürgeti a polgármester

A polgármesteri hivatal felszólítást küldött a szállításügyi és a távközlési minisztériumnak, amelyben a szatmári épületeik felújítását kérik.

Szatmárnémeti polgármesteri hivatala levélben szólította fel a vasútállomás, illetve az 1-es Számú Posta tulajdonosait - a szállításügyi és a távközlési minisztériumot -, hogy azok újítsák fel a Szatmárnémetiben található ingatlanjaikat, ugyanis azok amellett, hogy rontják a városképet, esetenként a járókelőkre is veszélyesek lehetnek.

Kereskényi Gábor polgármester 2015-ben még parlamenti képviselőként interpellált a minisztériumokhoz a szóban forgó épületek ügyében. Akkor a postával kapcsolatban azt a választ kapta, hogy annak felújítása felkerült a beruházási listára, az engedélyek megszerzése miatt azonban csak 7-8 hónap elteltével tudják megkezdeni a munkát - ami ugye még mindig 2016 lett volna. Ebben az ügyben csak annyi történt, hogy a patinás épületre védőhálót helyeztek el.

Az állomásépülettel ugyanez a helyzet: a 2015-ös interpellációt követően felkerült a minisztérium felújítandó épületeit tartalmazó listára, de a továbbiakban nem történt előrelépés. Felújítás helyett csak a tetőszerkezetet javították meg, azt is csak azért, mert a mennyezet időközben beszakadt és veszélyessé vált az utazókra.

Emlékeztetnénk olvasóinkat, hogy az új városközpontban található BCR-épület felújítását is kérte a tulajdonosoktól a polgármesteri hivatal, erre pedig pozitív válasz érkezett, úgyhogy remélhetőleg hamarosan megkezdik az épület renoválását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: