2014-05-09 20:51:39• hírek • Szatmar.ro

Az éllovas ellen búcsúzik a VSK

Az éllovas és az első osztályú szereplés jogát már kiharcoló Nagyvárad ellen lép pályára hazai szurkolói előtt utoljára ebben a szezonban a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata. A mérkőzésre szombat délelőtt 11.00 órakor kerül sor az Ady Endre utcai Both Katalin Sportteremben.

„Ha a csapat meg tudja ismételni a Fogarason nyújtott teljesítményt, akkor van esély arra, hogy győzelemmel búcsúzzunk a szurkolóktól", nyilatkozta a meccs előtti napon optimistán Nicolae Istrate vezetőedző.

A mester szavai azért tűnnek a szokásosnál is derűlátóbbnak, mivel a Nagyvárad nem csak vezeti a bajnoki tabellát és már kivívta a feljutás jogát, de eddig valamennyi meccsét megnyerte! Ám talán pont ez jelentheti a szatmáriak esélyét, hogy a bihariaknak gyakorlatilag már nincs miért küzdeniük, éppen ezért talán lazábban vehetik az összecsapást.

Bizakodásra adhat okot a hazaiak számára továbbá, hogy ismét bevethető izomsérülését követően Jurj, míg Cioroiu kapus bokasérülését tudhatja maga mögött.

A VSK két fordulóval a vége előtt a második osztály negyedik helyét foglalja el. Az Istrate-legénység a következő, egyben utolsó fordulóban Craiován lép majd pályára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: