2011-11-22 09:07:48• hírek • MTI

Az ellenzék megbuktatná Traian Basescut

Összefogott az ellenzék Basescu ellen
Összefogott az ellenzék Basescu ellen

A román ellenzéki pártok arról döntöttek hétfőn, hogy elindítják a Traian Basescu államfő tisztségéből való felfüggesztésére irányuló hivatalos eljárást.

Erről a Szociálliberális Szövetség (USL) nevet viselő ellenzéki pártszövetség döntött, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) alkot. Az USL-t az év elején a három ellenzéki párt azzal a nyíltan bevallott szándékkal hozta létre, hogy leváltsák a hatalomból Traian Basescut, és kiszorítsák a kormányból az őt támogató Demokrata Liberális Pártot (PD-L). Basescu 2009-ben nyert el második államfői mandátumát, amely 2014-ben jár le.

Az ellenzéki pártok konkrétan nem nevezték meg még, hogy az alkotmány mely cikkelyét sértette meg Basescu. Bejelentették, hogy kijelölik azt a bizottságot, amely jelentést készít a felfüggesztés indoklásáról, amit majd bemutatnak a szövetséget alkotó pártok parlamenti frakcióinak.   

A román alkotmány szerint ugyanis a parlamentnek kell döntenie első lépésben az államfő felfüggesztéséről, majd a lakosságnak kell népszavazáson kifejtenie álláspontját, hogy egyetért-e vagy sem az államfő leváltásával.

Az ellenzéknek a kormányoldalról vagy a független képviselők közül 17 törvényhozót kellene meggyőznie, hogy szavazzák meg Basescu felfüggesztését, máskülönben nem gyűlik össze a felfüggesztéshez szükséges 234 szavazat. Ezért a kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) úgy vélte, hogy az USL kezdeményezése eleve kudarcra van ítélve.
Kelemen Hunor, a PD-L koalíciós partnerének számító Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn elmondta: kormánypártként nem támogatják az ellenzéknek ezt a kezdeményezését.

Basescut 2007-ben egyszer már felfüggesztette a parlament, akkor népszavazást írtak ki a leváltásáról, de az e lépést megerősíteni vagy meghiúsítani hivatott referendumon az állampolgárok elsöprő többsége a leváltása ellen voksolt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: