2016-07-18 12:10:49• hírek • MTI

Az elkövető terrorkapcsolatai továbbra sem tisztázottak

A franciák alig 33 százaléka bízik Francois Hollande államfőben és kormányában a terrorellenes intézkedéseket illetően - derül ki az IFOP közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet hétfőn tette közzé a Le Figaro című napilap.

A múlt héten legalább 84 áldozatot követelő nizzai terrortámadás elkövetője és a  terrorcsoportok, mégpedig az Iszlám Állam dzsihadista szervezet közötti kapcsolatokat a nyomozás még mindig nem állapította meg - mondta hétfőn Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.

"Az elkövetés módja teljesen az, ami az Iszlám Állam felhívásaiban szerepel" - hívta fel ugyanakkor a figyelmet a tárcavezető az RTL kereskedelmi rádiónak adott interjúban. "Nem zárható ki, hogy egy kiegyensúlyozatlan és nagyon erőszakos egyénnek volt egy olyan pillanata a gyors radikalizálódása alatt, amikor is ezt a szörnyű tettet elkövette" - tette hozzá.  

A délkelet-franciaországi Nizzában csütörtök este a tunéziai Mohamed Lahouaiej-Bouhlel egy bérelt hűtőkocsival belehajtott a francia nemzeti ünnepet lezáró késő esti tűzijátékot néző tömegbe, és közben lövéseket adott le a város tengerparti sétányán. A férfit a rendőrök lelőtték. A támadásban 84-en vesztették életüket, közülük legalább 17-en külföldi állampolgárok. A mintegy 300 sebesültből vasárnap még mindig 18-an voltak életveszélyes állapotban.

Hétfő reggel hatan voltak még őrizetben az üggyel kapcsolatban, köztük az a 38 éves albán állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő szerezte be azt a 7,65-ös kaliberű pisztolyt a merénylőnek, aki ezzel többször adott le lövéseket a kiérkező rendőrökre, mielőtt végeztek volna vele. A hat gyanúsítottból hármat éjjel átszállítottak Párizsba, ahol a titkosszolgálati szervek hallgatják ki őket. Egyikük a kihallgatásán megemlítette, hogy az elkövető a közelmúltban fordult az iszlám radikalizmus felé, jóllehet a férfi korábban semmilyen érdeklődést nem mutatott a vallás iránt.

Franciaországban a három napos gyász utolsó napján hétfő délben leáll az élet egy percre, és országászerte megszólalnak a harangok az áldozatok emlékére. Nizzában a hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedést rendeltek el a merénylet helyszínén a megemlékezés idejére, a virágokkal borított Promenade des Anglais tengerparti sétányon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: