2017-10-23 09:13:56• hírek • Szatmar.ro

Az egymillió csillag mi vagyunk

Péntek délután a szatmárnémeti Tűzoltó-toronynál lobbantak fel a szolidaritás mécsesei a Caritas „Egymillió csillag” akciója keretében.

Az idei év utolsó napfényes őszi délutánja sok szatmári számára maradt emlékezetes. A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet pénteken megszervezett „Egymillió csillag” akciójára kilátogató lakosoknak ugyanis nem csak arcát, de lelkét is beragyogta a fény.

A 17 órakor kezdődő eseményt Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök nyitotta meg, román és magyar nyelven is szólva a résztvevőkhöz. A püspök köszönetet mondott a jelenlévőknek azért, hogy nem csak hívő emberekként, hanem tettre kész hívekként, Isten szeretetéért vállalták, hogy részt vesznek az eseményen. Ezután Láng László Caritas-vezérigazgató intézett néhány szívhez szóló mondatot az egybegyűltekhez. „Az egymillió csillag tulajdonképpen mi vagyunk – mindazok, akik itt vagyunk” – mondta, majd hozzátette, hogy az akció üzenete át kell hassa a mindennapjainkat is. „A hétköznapi életben nézzünk szét, tekintsünk szét, és ha látunk rászoruló embertársakat, akkor próbáljunk meg a magunk erejénél és lehetőségénél fogva segíteni” – ezekkel a szavakkal zárta beszédét Láng László.

Nm. Ft. Schönberger Jenő szimbolikusan meggyújtotta a szolidaritás első mécsesét, ezzel kezdetét vette az esemény. Hangulatos zenei aláfestést biztosított Dula András és Bandula Andor, a Dinu Lipatti Filharmónia művészeinek gitár- és hegedűjátéka. A Közösség évében az esemény közösségteremtő, közösségápoló szerepe is hangsúlyt nyert. Az akció teljes időtartama alatt Caritas-önkéntesek ízletes teával és finom pogácsával kínálták a jelenlévőket, megteremtve ezáltal a kellemes beszélgetés, együttlét feltételeit. A rendezvény helyszínén megtekinthetőek voltak az „Ezüst hajjal arany korban” fotópályázatra beküldött pályamunkák, a jelenlévők érdeklődéssel fedezték fel az időskor egyedi szépségének sokféle arcát megörökítő alkotásokat. Az „Egymillió csillag” résztvevői díjmentes látogathatták meg a Tűzoltó-tornyot. Nagyon sokan éltek ezzel a lehetőséggel, és fentről is megcsodálták a város és a mécsesek fényeit.

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, így az 59 önkéntesnek és koordinátoraiknak, akik az esemény előkészítésében és lebonyolításában mindvégig segítséget nyújtottak. Ők a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, a Református Gimnázium, a Gheorghe Dragoș Gazdasági Líceum, az I C. Brătianu Műszaki Kollégium, a Johann Ettinger Német Nyelvű Elméleti Líceum diákjai, valamint a 44-es Dsida Jenő cserkészcsapat tagjai. Köszönet illeti továbbá a Bodnár Kft.-t, a Gravel Garden munkaközösségét, valamint Oana Tarțat, akik a varázslatos hangulat megteremtésében nyújtottak önzetlen segítséget.

A Caritas köszönetet mond a résztvevőknek a mécsesekért adott 3180 lej, valamint 3000 forint értékű adományért, mellyel a szervezet által nyújtott szociális szolgáltatásokat támogatták.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: