2015-09-26 11:00:43• hírek • Szatmar.ro

Az egy negyed jellemezte a pénteki állásbörzét

A megkeresett cégek alig negyede gondolta úgy, hogy érdemes lenne részt venniük a végzősök számára szervezett állásbörzén, ahol az érdeklődők egy negyedét hívták interjúra, derül ki a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség tájékoztatásából.

Ezek szerint az ügynökség munkatársai összesen 225 céget kerestek meg, ám csak 56-an állítottak végül standot - a háromnegyedük tehát nem tartotta érdemesnek részt venni az állásbörzén. Ami több mint elgondolkodtató. Az is érdekes, hogy a heti jelentésekben mindig magasan a legtöbb betöltetlen munkahely a textiliparban van, most mégis a fafeldolgozó ipar kínálta a legtöbb munkahelyet, szám szerint 136-ot.

Összesen amúgy 588 munkahelyet hirdettek meg a jelen lévő cégek, akik a 850 érdeklődőből 205-öt várnak interjúra a következő napokban. Azaz a munkát keresők közel negyedét.

Az állásbörzén, amelyet Liviu Marian Pop szociális párbeszédért felelős miniszter nyitott meg, Simona Dersidan, a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség igazgatója igyekezett felhívni a figyelmet arra a problémára, hogy az 55 éven felüliek egyre nehezebben találnak munkahelyet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: