2013-04-30 13:28:59• hírek • Póti Orsolya

Dalokkal és versekkel köszöntik az édesanyákat

Minden évben van egy kedves nap, amelyről sohasem feledkezzünk meg, ez pedig nem más, mint az anyák napja. A Szatmári Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület sem mulasztja el megünnepelni ezt az alkalmat: május 7-én dalokkal és versekkel köszönti az édesanyákat.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának és vele együtt az édesanyák tiszteletére.

Az anyák napját először 1972-ben ünnepelték meg az Egyesület Államokban, Bostonban, Julia Ward Howe kezdeményezésére. 1907-ben Anna Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünnepé nyilvánítani, de célját csak néhány érte el. Az ünnep világszerte hamar népszerűvé vált, hazánkban május első vasárnapjára esik ez a nap.

A Szatmári Bartók Béla Egyesület anyák napi műsorának a Szatmár Megyei Múzeum díszterme ad otthont, amely az Árpád  (Vasile Lucaciu)  utca 21 szám alatt található.

„Az előadás keretében fellépnek a közönségünk által már jól ismert előadóművészek, egyesületünk két kórusa, a népi zenekar, a citerazenekart, valamint több diákcsoport is köszönti az édesanyákat egy-egy dallal, verssel és néptánccal" - mondta el a Szatmár.ro-nak Bertók Béla, az egyesület elnöke.

Többek között a Szatmárnémeti Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum kisiskolásai mutatkoznak be a rendezvény során: a fellépők furulya-előadással, anyák napjára szánt dalokkal, néptáncbemutatóval és versekkel várják a közönséget, főként az édesanyákat. A gyerekek előadása mellett meglepetés-műsorra is sor kerül: a közönség komolyzenei darabokat hallgathat egy tenorénekes előadásban.

A rendezvényre május 7-én, kedd délután 18 órától kerül sor. A belépés ingyenes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: