2016-07-08 15:23:42• hírek • Kocsis Zoltán

Az eddigi sztárfizetések felét kapják ezentúl az Olimpia játékosai

Máris jelentős változásokat hozott az Olimpia életében, hogy csütörtök este Pataki Zoltánt nevezték ki a labdarúgóklub elnökévé. Az egyesület hivatalos tájékoztatása szerint a játékosok többsége elfogadta fizetésük 20%-os csökkentését - egyes bérek azonban ennél is nagyobb mértékben csökkennek!

Az igazgatótanács csütörtök esti döntése értelmében Pataki Zoltán lett az Olimpia labdarúgócsapatának új elnöke. A korábbi remek játékos mandátuma pedig kemény döntésekkel, radikális változásokkal kezdődött: csökkentették a játékosok fizetését. A pénteken kiadott szűkszavú közlemény szerint „a vezetőséggel folytatott megbeszéléseket követően az Olimpia játékosai elfogadták bérük 20%-os csökkentését az év végéig".

Az klub azonban ennél is többet spórolt. „Voltak játékosok, akik 6-7000 lejt kerestek egy hónapban. Ez az Olimpia jelenlegi helyzetében elfogadhatatlan. Elmondtam a játékosoknak, hogy 3000 lejnél többet nem fizethetünk. Ehhez jönnek persze a különböző prémiumok - reméljük, ezzel nem csak spórolunk, de a játékosokat is jobban tudjuk motiválni", magyarázta megkeresésünkre Pataki.

A számoknál maradva a csütörtöki igazgatótanácsi ülésen ijesztő summák hangzottak el. Kiderült, hogy a teljes évre garantált 2,5 millió lejes költségvetésből már 2 milliót elköltött az előző vezetés. Ráadásul a klub jelentős tartozásokat halmozott fel: 800.000 lejt különböző partnerek, cégek felé, 195.000 lejt pedig az adóhatóság irányába. „Ráadásul folyamatosan jelentkeznek a cégek, szállodák újabb és újabb elmaradásokkal", árulta el Pataki.

„Az új, 22 csapatos másodosztály óriási anyagi terheket ró a csapatokra, nem véletlen, hogy egyelőre alig 15-16 csapat jelezte biztos részvételét. Ennek következtében a július 30-ra tervezett rajt is kérdéses. Az indulást mi is csak jelentős költségcsökkentés után tudtuk elvállalni és úgy, hogy a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Szatmár Megyei Tanács jelezte: továbbra is támogatja a klubot. Jelenleg is zajlik a pénzügyi átvilágitás, tárgyalunk a klubokkal az adósságok átütemezéséről. Nem az ideálisak tehát a körülmények a felkészülésre", méltatlankodott Pataki.

Ami a szakmai részt illeti, az igazgatótanács csütörtökön megerősítette, hogy ezentúl is a Mircea Bolba - Csík Tibor páros irányítja a csapatot. A gárda az eddigi felkészülési mérkőzéseken 2-2-es döntetlent játszott a Kisvárda ellen, majd 3-0-ra kikapott a Cigándtól. Szombaton újabb találkozó vár rá Mezőkövesden, majd következik az edzőtábor - természetesen a takarékosság jegyében.

Jelentős átalakulások történtek a napokban a keretben is. Denis Chivarira egy, Ciprian Bratára fél éves kihagyás vár sérülés miatt, így ők egyelőre nem kaptak új szerződést, mint ahogy Adrian Salageanu sem. Távozik továbbá Claudiu Baican, az ő helyét az Aradról visszatérő, még mindig csak 21 éves Iulian Anca Trip veszi át a kapuban. Nem tart igényt a szakvezetés Ionut Tataru és Sebastian Ianc szolgálataira sem, míg Rares Takács „helyzete egyelőre kérdéses", fogalmazott Pataki. Érkezik viszont a 25 éves avasfelsőfalui Pop Vasile Nagybányáról.

„A szezon célkitűzése jelenlegi helyzetünkben nem lehet más, mint a biztos bennmaradás", szögezte le a klubelnök.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: