2012-11-30 18:25:45• hírek • Póti Orsolya

Jó hangulatban zajlik a jellegzetes sváb étel ünnepe

A Szatmári Német Demokrata Fórum és a Kálvária templom német közössége a hagyományokhoz híven idén is megtartotta a jellegzetes sváb étel, a strudli ünnepét.

November 30-án, péntek délután 17 órától vette kezdetét a Strudlifesztivál a szatmárnémeti Sváb házban, ahol sokan összegyűltek azért, hogy megkóstolhassák a frissen készített sváb finomságot, illetve a mellé felszolgált forralt bort és aludt tejet.

A Kálvária közösség, valamint Mezőpetri, Csanálos és Nagymajtény legjobb sváb szakácsnői a helyszínen gyúrták meg, nyújtották ki, töltötték és sütötték meg a studlitésztát, amit majd 1,5 lejért vásárolhattak meg a vendégek.

Nagy mennyiségű sós túrós, édes túrós, lekváros és krumplis strudli készült, ami igencsak hamar elkelt, ugyanis 18 óra után mind növekedett a sor a strudliárusok előtt.

A Strudlifesten résztvevők nem csak megkóstolhatták, hanem el is sajátíthatták a strudli készítésének csínját-bínját a szakácsnőktől, de ezen kívül önfeledt szórakozásra, kötetlen beszélgetésekre és táncos mulatságra is lehetőség nyílt.

Az idei fesztiválra ötven kilogramm liszttel, a harmincöt liter olajjal és ötven liter aludttejjel készültek, de volt nagy mennyiségű bor és üdítő is. A rendezvény a sváb hagyományok, köztük pedig a kulináris szokások életben tartása miatt jött létre, de közösségmegtartó, értékfelmutató küldetésén túl bárki számára kulturált szórakozást, jó hangulatot biztosított.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: