2011-10-15 18:49:23• hírek • MTI

Az asszimiláció veszélye és a magyarság megélése

Az asszimiláció veszélye és a magyarság megélése szerepelt a Határtalanul című, külhoni magyar szervezetek képviselőinek részvételével rendezett szimpózium szombati záró napjának témái között.

Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: a romániai magyar közösség megerősödése érdekében két téren kell kiemelt erőfeszítéseket tenni. Gazdasági területen, és annak érdekében, hogy az ott élők megéljék magyarságukat. Ehhez négy helyen kell képviselettel rendelkezniük: a bukaresti parlamentben, az erdélyi önkormányzatokban, ahol az ottani magyarságot közvetlenül érintő döntések születnek, valamint a budapesti országgyűlésben és az Európai Parlamentben.

Az autonómiáról szólva kiemelte: ezt a többséggel való párbeszéd útján lehet elérni, úgy, ha a többségében románok által lakott régiókban is rájönnek, hogy ez jó, és ezzel nem elvesznek tőlük valamit. A magyar kormány sokat segíthet, ha regionális szinten megerősödik, és például meg tud akadályozni olyan jelenségeket, mint a szlovákiai nyelvtörvény vagy a kollektív bűnösség elvének érvényesítése Szerbiában.

Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja elnöke az MTI-nek arról beszélt, hogy mára a magyarság fogyása, "elfogyása" kézzel fogható. Megállapította, hogy egyrészt a kisebbségek számára többletjogokra van szükség, ugyanakkor nemcsak jogok kellenek, hanem a kisebbségi léthez való viszonyulást illetően is változásnak kell bekövetkeznie.
Míg azelőtt jó volt magyarnak lenni Szlovákiában, mostanra, különösen néhány dél-szlovákiai régióban, "asszimilálódni jó". Azt kell megvizsgálni, milyen eszközökkel lehet ezt megállítani.

Kitért a márciusi előrehozott választásokra is, és mint kiemelte: a helyhatósági választásokon megerősödtek, és az MKP ennek megfelelően vág bele a kampányba, illetve a voksolásba. Kántor Zoltán, a közigazgatási tárca nemzetpolitikai tanácsadója az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a határon túli magyar területeken - ahogy Magyarországon is - csökken a népesség. Ennek okát a migráció és a negatív népszaporulat mellett az asszimilációban jelölte meg. Utóbbi kapcsán a fő problémát a vegyes házasságok jelentik, amelyek aránya Erdélyben 17-18 százalék, a Felvidéken és a Vajdaságban 20 százalék feletti.

Mint kifejtette: az ilyen házasságban születendő gyermekek 70-80 százalékát a szülők többségi iskolákba küldik, és itt szakad meg a "reprodukciós lánc". Ugyanakkor megjegyezte: a homogén magyar családban születendő gyermekek között sem ritka, hogy többségi iskolába kerülnek, többek között azért, mert a szülők azt gondolják, így majd jobban tudnak érvényesülni. 

A tanácsadó szerint annak érdekében, hogy magyar iskolába írassák a gyermekeket, fontos ezeknek az intézményeknek a minőségét javítani, és minden lehetséges eszközzel ösztönözni a családokat, hogy ide járassák a gyermekeket. Fontosnak nevezte még minél több civil szerveződés támogatását is, hogy "a kis magyar világukat" megélhessék a külhoni magyarok.

A budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban pénteken és szombaton rendezték meg a Határtalanul című szimpóziumot, amelyen kiállítások, kerekasztal-beszélgetések és előadások szóltak a határon túli magyarokat érintő témákról. A félévente, immár 11 éve megrendezett szimpózium mindig aktuális közéleti témákkal foglalkozik.
A pénteki megnyitón határon túli magyar művészek előadása köszöntötte a résztvevőket. Emellett a szimpózium végéig megtekinthető kiállítás nyílt Petrás Mária keramikusművész alkotásaiból, Prófusz Mariann kárpátaljai népművész beregi szőtteseiből, valamint Kovács Attila fotóművész képeiből, Felvidék - Fejezetek Közép-Európából címmel.  Az első napon bemutatkozott a Gyökerek mozgalom is. A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium szakkollégistái beszéltek határokon átívelő, Junior Prima-díjas kezdeményezésükről.

Kerekasztal-beszélgetésen volt szó még a Kárpát-medencei jezsuita missziókról. A program fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: