2010-10-26 15:25:00• hírek • Szatmár.ro

Az árusok is készülnek a Halottak Napjára

A termelők és árusok idén is nagy koszorú, virág- és gyertyakínálattal készültek a Halottak Napjára. Elmondásuk szerint, a vásárlók még nem tolonganak, de remélik, hogy hétvégén sikerül értékesíteniük a minden igénynek megfelelő koszorúikat és virágcsokraikat.

A tavalyi évhez viszonyítva nem emelkedett jelentősen a Halottak Napjára szánt koszorúk és mécsesek ára, azonban úgy tűnik a megemlékezők még hétvégéig várnak a kellékek beszerzésével. Tavaly ilyenkor már tolongtak a vásárlók, és jobban fogyott az árú - tudtuk meg néhány termelőtől.

A szatmárnémeti Nagypiacon idén is egymást érik a koszorúkat, krizantémcsokrokat, mécseseket, gyertyákat kínáló árusok, akik már tavasszal megkezdték a készülődést az idei Halottak Napjára. A termelőknek már ilyenkor gondozniuk kellett a koszorúkészítéshez szükséges növényeket, a nyár folyamán pedig a virágok begyűjtésével, szárításával és tárolásával foglalatoskodtak, illetve elkezdték a koszorúkeretek készítését is, ami nem egyszerű feladat.

Egyes árusok elmondása szerint, az idei koszorúk kevésbé lettek díszesek. A nyár folyamán túl sok volt az esőzés, és ez ártott a virágoknak, de ennek ellenére igyekeztek  az igényeknek megfelelő koszorúkat készíteni.

 

A koszorúk ára, mérete, és formája minden igényt kielégít: a kereszt vagy szív alakú koszorúk, mérettől függően 30 és 60 lej között mozognak, a klasszikus - moha vagy fenyő -  száraz virággal és terméssel díszített koszorúk 15 és 30 lej között vannak, a kisebb koszorúk pedig 15 lejbe kerülnek. A műanyag koszorúk ára 5 lejnél kezdődik, egy közepes méretű 10, míg egy nagyobb 25-30 lejbe kerül

A koszorúk mellett gyertyákból és mécsesekből sincs hiány. Egy gyertya ára 50 bani-1 lej, egy kisebb mécses 1,  50 -bani 3 lejbe, míg egy díszesebb 12 lejbe kerül, egy nagyobb mécses pedig 20 akár 30  lejbe is kerülhet.



Az elő virággal díszített koszorúk 25 és 60 lej között mozognak. Egy cserép krizantém ára 20-25 lej között van, a csokrokat 2 és 10 lej közötti áron kínálják az árusok.

Az árusok szerint a válság miatt a „felhajtás" is alábbhagy, a megemlékezők már nem adják úgy meg a módját, mint korábban. Az eladók azonban abban bíznak, hogy sokan csak hétvége felé szerzik be a halottak napi kellékeket. Azért, hogy a koszorúk jobban fogyjanak, a vásárlók igénye szerint még helyben is változtatnak a díszítésen az árusok.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: