2014-05-22 15:48:48• hírek • Kocsis Zoltán

Az árkok takarítása a lakosok kötelessége!

Félszáz köbméter hulladékot szedett össze az idén tavasszal a Vízügyi Igazgatóság a Szatmár megyei folyóvizek partjairól és azok környékéről, jelentette be Vasile Andries. Az igazgató beszámolt az igazgatóság által elvégzett stabilizáló munkálatokról is.

Az igazgatóság munkatársai, az érintett önkormányzatok szociális munkásai, valamint 190 önkéntes csak idén tavasszal közel 50 köbméter háztartási és építkezési hulladékot gyűjtött a Szamos partján Szatmárnémetiben, Vetésben, Nagykolcson, Szatmárudvariban, Aranyosmeggyesen, Szamosteleken és Szatmárpálfalván, valamint a Túr mentén Túrvékonyán, a régi Kraszna mentén Gilvácson és a Valea Rea partján Bikszádon.

Az igazgatóság több folyóvíz partját és töltéseit is kénytelen volt stabilizálni, megerősíteni az elmúlt év második felében, illetve idén tavasszal. A Kraszna bal partját és töltését több száz méter hosszúságon erősítették meg, akárcsak a Túr bal töltését Túrvékonya közelében. A Tarna medrét 3500 méter hosszan kotorták ki és erősítették meg a töltést Nagytarna és Bocskó települések között. Az idei tervek között szerepel továbbá a Túr töltésének megerősítése Avasfelsőfalu határában, a Mária pataké pedig Szakaszon.

Andries ismertette azt a kedvező tendenciát, hogy az utóbbi időben évről évre kevesebb hulladékot találnak. „Ezek mennyisége azonban továbbra is bosszantóan magas", tette hozzá. Hasonlóan nyilatkozott Sever Ster, a Szatmár Megyei Erdészeti Hivatal vezetője is: ők idén közel tíz köbméter hulladékot gyűjtöttek össze. Mindketten kezdeményezték, hogy a megyei tanács negyedévente szervezzen egy-egy nagyszabású szemétgyűjtési akciót.

Andries még egy nagyon fontos dologra hívta fel a szatmáriak figyelmét: mindenkinek kötelessége a háza, ingatlanja előtti árkot kitakarítani. Ebből a szempontból idén 54 települést ellenőrzött az igazgatóság.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: