2009-10-06 17:53:32• hírek • Ferenczi Noémi

Az aradi vértanúkra emlékeztek

Az aradi vértanúk tiszteletére szerveztek megemlékezést október hatodikán Szatmárnémetiben a Zárda templom falára elhelyezett Gonzeczky-táblánál. A megemlékezésen népes közönség mondott közös imát nemzetünk jövőjéért. Az ünnepség az emlékezés virágainak elhelyezésével és a Himnusz eléneklésével zárult.

Az előző évekhez hasonlóan idén is a Szatmárnémeti RMDSZ és a Szent István Kör szervezett közös megemlékezést az aradi vértanúk tiszteletére október hatodikán. A megemlékezés a Szózattal vette kezdetét, majd pedig Kereskényi Gábor, az RMDSZ városi szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. „Nem véletlen, hogy a ma hatalmon lévők is az együvé tartozást támadják. Nekünk azonban tudnunk kell: nem a politikai ellenfél az igazi ellenség, hanem a nemzeti depresszió, a közöny, a gyűlölet, a széthúzás alapvető kérdésekben. Ezer kísérlet mutatkozik ugyanis ma is a felemelkedést biztosító cselekvő egység megbontására"- hangsúlyozta Kereskényi. Beszéde után Nt. Higyed János lelkipásztor majd pedig Simon Attila római katolikus lelkész mondott imát nemzetünk jövőjéért, illetve biztatott felelősségvállalásra mindannyiukat.

Geszti Tímea, a Református Gimnázium diákja Juhász Gyula Vértanúink című versét tolmácsolta az egybegyűlteknek.

Kónya László tanár, főtanfelügyelő-helyettes történelmi visszatekintőjében Gonzeczky János magyarságért tett cselekedeteit idézte fel. Annak a Gonzeczky Jánosnak a cselekedeteit, aki hős tábori pap, a szabadságharc vértanúja volt. Teológiai tanulmányait Szatmáron végezte, majd Bécsben, Páduában, Milánóban, és Mezőhegyesen volt tábori lelkész. Ő irányította a Zárda templom építkezési munkálatait. A szabadságharc leverése után haditörvényszék elé állították, s több vádpont alapján halálra ítélték.

Az egykori események felidézését Gonzeczky emléktáblájának megkoszorúzása követte. Koszorút helyeztek el többek között a megyei és a városi RMDSZ tagjai, a Véndiákszövetség, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés és a Szent István kör képviselői stb. Idei október hatodikai megemlékezésünk nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.


Nt. Higyed János lelkipásztor majd pedig Simon Attila római katolikus lelkész mondott imát a megemlékezésen
Nt. Higyed János lelkipásztor majd pedig Simon Attila római katolikus lelkész mondott imát a megemlékezésen


A Gonzeczky táblánál helyezték el koszrúikat a megemlékezők
A Gonzeczky táblánál helyezték el koszrúikat a megemlékezők


A cserkészen ezúttal is segítették nemzeti ünnepünk lebonyolítását
A cserkészek ezúttal is segítették nemzeti ünnepünk lebonyolítását


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: