2008-10-06 19:48:08• hírek • Parajdi Andrea

Az aradi vértanúkra emlékeztek

A Szatmárnémeti RMDSZ és a Szent István Kör évek óta megemlékezést szervez október 6-án, az aradi vértanúk napján, a Zárda templom falán elhelyezett Gonzeczky-táblánál.

A 17 órakor kezdődő ünnepséget Kereskényi Gábor alpolgármester nyitotta meg, majd Nt. Sipos Miklós református esperes mondott imát, melyben a szabadság fontosságát hangsúlyozta. A szent áldást Ft. Hársfalvi Ottó helynök Szent Máté Evangéliumából vett idézete, majd Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, történelemtanár beszéde követte.

 

Kónya László, az RMDSZ szenátorjelöltje történelmi visszatekintőjében Gonzeczky János magyarságért tett cselekedeteit idézte fel. Gonzeczky János, hős tábori pap, a szabadságharc vértanúja volt. Teológiai tanulmányait Szatmáron végezte, majd Bécsben, Paduában, Milánóban, és Mezőhegyesen volt tábori lelkész. Ő irányította a Zárda templom építkezési munkálatait. A szabadságharc leverése után haditörvényszék elé állították, s több vádpont alapján halálra ítélték. A pesti Újépületben halt hősi halált.

Az egykori események felidézését Gonzeczky emléktáblájának megkoszorúzása követte. Koszorút helyeztek el többek között a megyei és a városi RMDSZ tagjai, az RMDSZ parlamenti csoportja, a Véndiákszövetség, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés és a Szent István kör képviselői is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: