2014-03-25 10:53:02• hírek • MTI

Az amerikai Y generációt érdekli a filmkritkusok véleménye

Az amerikai Y generációt, a mai húszas és harmincas korosztályt érdekli a filmkritikusok véleménye: egy tanulmány szerint 41 százalékuk nézi meg filmválasztásnál az interneten, hogy milyen átlagot ért el a produkció a kritikák alapján.

A Nielsen közvélemény-kutató amerikai mozilátogatókról szóló éves jelentésében, amely a most zajló Las Vegas-i CinemaConra, a mozitulajdonosok és forgalmazók konvenciójára időzítve jelent meg, azt írja, hogy miközben a kritika mint műfaj erős versenytársat kapott a közösségi média térfeléről, a kritikusok még mindig befolyásolják a mozizók döntéseit.

Az Y generációsok 41 százaléka az olyan honlapokról tájékozódik mielőtt beülne egy filmre, mint a Rotten Tomatoes vagy az IMDb. A felmérésből az is kiderült, hogy tíz mozinéző közül nyolc legalább időnként elolvassa a filmkritikákat, filmismertetéseket, ha filmet választ.

"A jövő évi nagy mozis produkciók marketing-költségvetését tervező stúdióknak számításba kell venniük, hogy a mozilátogatók a közösségi médiából tájékozódnak. Ki kell használni a közösségi háló biztosította lehetőséget, hogy utat találjanak a közönséghez" - idézte a The Hollywood Reporter hétfőn Kathy Benjamint, a Nielsen alelnökét.

A tanulmány szerint mozizók a közösségi médián keresztül kapcsolatban állnak egymással, a megkérdezettek 81 százaléka használja a Facebookot, 34 százalék a Twittert, 21 százalék fordul a Pinteresthez, 20 százalék a Google-hoz, 18 százalék az Instagramhoz.

A CinemaCon egyik paneljét is éppen a filmkritikusok helyzetének szentelték, a program témája: szükség van-e még a filmek értékelésére manapság?

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: