2011-05-20 07:11:40• hírek • MTI

Az államfő optimista

Románia idei gazdasági növekedése meghaladhatja a  2 százalékot is - jelentette ki csütörtökön Traian Basescu.

Basescu egy bukaresti gazdasági konferencián beszélt a román gazdaság helyzetéről. Előadásában derűlátóan nyilatkozott, szerinte a gazdaság teljesítménye az idén meghaladhatja a várakozásokat, hiszen a bukaresti kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hivatalosan 1,5 százalékos GDP-növekedésre számít. Basescu szerint azonban a bővülés meghaladhatja akár a 2 százalékot is, de hangsúlyozta, hogy a kormány és az IMF által közölt előrejelzés marad a hivatalos adat.

Romániában a GDP tavaly 1,3 százalékkal csökkent, miután 2009-ben 7,1 százalékkal esett vissza az előző évhez képest.
A GDP tavaly az utolsó negyedévben 0,1 százalékkal nőtt, az idei első negyedévben pedig 0,6 százalékkal gyarapodott az előző negyedévvel való összehasonlításban. Ez azt jelenti, hogy a román gazdaság két éve először nőtt két egymást követő negyedévben. Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a növekedés még törékeny, és szerintük elmondható ugyan, hogy Románia kilépett a recesszióból, de a válság még nem múlt el.


Basescu: két százaléknál is magasabb lehet a növekedés
Basescu: két százaléknál is magasabb lehet a növekedés


Basescu kifejtette, hogy Romániának azért van szüksége a következő két évben újabb hitelmegállapodásra az IMF-el - ami elővigyázatossági típusú lesz a korábbi készenlétivel ellentétben -, mert 2012 választási év lesz Romániában, az esetleges populista intézkedéseknek pedig gátat szabhatnak a hitelmegállapodásért cserében vállalt feltételek.
Az államfő szerint a román államapparátus szerkezeti átalakítását folytatni kell, ugyanis az még mindig túlméretezett ahhoz képest, hogy az ország mennyit termel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: