2017-06-17 15:55:59• hírek • MTI

Az államfő a szociáldemokratákat sürgeti, hogy zárják le a válságot

A kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) sürgette a héten előállt kormányválság megoldására szombaton Klaus Iohannis jobboldali államfő.

"Erre volt a legkevésbé szükségünk. Minden kommunikációs csatornán arra kértem a PSD-t, hogy sürgősen zárja le ezt a válságot. Nyitottságot tapasztaltam a világban, láthatták, az Egyesült Államokban nagyon jól fogadtak, nyitottak velünk szemben Európában, már csak egy stabil kormányra van szükségünk" - állapította meg Klaus Iohannis Nagyszebenben.

Arra az újságírói kérdésre, hogy miképp kellene kilábalnia a kormánypártnak a válságból, azt mondta, nem akarja a szociáldemokratákat leckéztetni, az ő dolguk, hogyan járnak el. "A PSD nagy párt, és remélem, hogy nagyon gyorsan meg tudja oldani a problémáit" - mondta Iohannis.

Az elnök Xavier Bettel luxemburgi kormányfőt látta vendégül az erdélyi városban, amelynek 2014-ig polgármestere volt. A találkozót abból az alkalomból tartották, hogy tíz év telt el, amióta 2007-ben Luxembourg Nagyszebennel osztotta meg az Európa kulturális fővárosa címet, példátlan városfejlesztési lehetőséghez és azóta is kiemelkedően magas idegenforgalomhoz segítve a szász történelmi hagyományokat ápoló várost. A luxemburgi miniszterelnök romániai látogatása alkalmával találkozott a szociálliberális koalíció politikai támogatásától a napokban megfosztott Sorin Grindeanu kormányfővel. Közös sajtóértekezletükön Xavier Bettel úgy vélekedett: politikai válságok mindenütt előfordulnak, az a fontos, hogy Románia mielőbb visszanyerje stabilitását és működőképesek maradjanak azon intézményei, amelyekre az európai partnerszervezetek támaszkodhatnak.

Azt követően alakult ki kormányválság, hogy a koalíciós pártok a kormányprogram végrehajtásának késedelmére hivatkozva szerdán megvonták bizalmukat Sorin Grindeanu kabinetjétől, a bűnbak szerepet elutasító miniszterelnök azonban nem hajlandó lemondani. A szociálliberális koalíció szerdán készül bizalmatlansági indítványt megszavazni a parlamentben saját volt kormánya ellen, hogy eltávolítsa Grindeanut a miniszterelnöki tisztségből.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: