2014-03-15 00:07:51• hírek • MTI

Kitiltották a Jobbik politikusait Romániából!

A Jobbik megdöbbenve értesült arról, hogy a párt politikusait kitiltották Romániából, mivel szerintük hasonló lépésre semmilyen okot nem adtak.

Pál Gábor, az ellenzéki párt sajtófőnöke pénteken este az MTI megkeresésére arra reagált így, hogy a román hatóságok megtiltották több magyar állampolgár Romániába történő beutazását a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetésen kifejtett szélsőséges tevékenységre hivatkozva.

Románia nem nevezte meg az érintetteket, csupán azt közölte, hogy azokról van szó, akik támogatták a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda tevékenységét. A román fél tájékoztatásából kiderült tovább, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke ellen büntetőjogi eljárást indítanak, ennek részletei azonban egyelőre nem ismertek.

A Jobbik szóvivője elmondta, értetlenül állnak a román fél lépése előtt, hiszen pártjuk tagjai nem tettek olyan lépést, és nem követtek el bármilyen bűncselekményt, ami hasonló reakciókat tenne szükségessé. Pál Gábor hangsúlyozta továbbá, hogy Vona Gábor pártelnök március 15-i budapesti beszéde, valamint az általa Orbán Viktor kormányfőnél szorgalmazott miniszterelnök-jelölti vita létrejötte előtt nem kíván foglalkozni a kérdéssel.

A magyar kormányzat meg fogja vizsgálni, hogy az uniós alapjog, illetve a román törvények mennyire indokolják, illetve nem indokolják, hogy a román hatóságok több magyar állampolgár beutazását megtiltották - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Külügyminisztérium sajtófőnöke. Kaleta Gábor elmondta,  "a magyar fél csak azt követően tud érdemben reagálni a döntésre, ha tudja hogy kiket és milyen indokok alapján tiltottak ki Romániából. Vagyis a román fél részletes tájékoztatására várunk".

Traian Basescu román államfő kedden a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: