"Az ajtók nyitva állnak, térjen be hozzánk, aki bennünk bízik!" – Interjú Koczinger Tiborral, a Hans Lindner Alapítvány igazgatójával

A Hans Lindner Alapítvány 23 éve működik önálló civil szervezetként Szatmár megyében. Ahogy az elmúlt évek során, úgy ma is igyekszik reagálni a körülmények adta problémákra, és orvoslást nyújtani ahol csak lehet. Ezekről a feladatokról beszélgettünk Koczinger Tiborral a Hans Lindner Alapítvány igazgatójával.

Szatmár.ro: Beszéljünk kicsit a kezdetekről, az alapítvány célkitűzéseiről!

Koczinger Tibor: 27 éve vannak jelen a Hans Lindner fémjelezte programok a szatmáriak életében. Az első 4 év alatt a Caritas égisze alatt folyt a munka, majd 1997-ben, azaz 23 évvel ezelőtt, önálló szervezetként kezdte meg működését a Hans Lindner Alapítvány. Azóta igyekszünk olyan programokat létrehozni, amelyek az éppen aktuális gondokra hoznak orvoslást, a keresztény szellemiségből és a civil kurázsiból kiindulva. Szerencsére Németországban ma is van egy élő Hans Lindner úr, és az ő családja, akik ehhez rendre igyekszenek a pénzalapokat előteremteni, viszont mindig pontosan érdekli őket, mi az, amit fontosnak tartunk mi itt Szatmár megyében, és melyek azok a folyamatok, amelyeket ők támogatnak.

Munkánk során igyekeztünk mindig szem előtt tartani azt, hogy soha ne ismételjünk másokat, sokkal inkább igyekeztünk kiegészíteni és segíteni mások kezdeményezéseit. Így volt ez korábban a Caritas szervezettel, vagy újabban a Máltai Szeretetszolgálattal.

Fontosnak tartottuk, hogy tevékenységeinket összhangba hozzuk másokéval, minek következtében számos eredményes kezdeményezés valósulhatott meg az évek során: ilyenek voltak például a szociális lakások építését célzó kezdeményezések. Akkor ezt láttuk megoldásnak az aktuális problémákra. Összesen 200 ilyen lakást építettünk Szatmár megyében az önkormányzatokkal partnerségben. De említhetném a hajléktalanszálló létrehozását, vagy a Mária-ház program beindítását. Utóbbi segítségével több, mint 100 intézményből kikerült fiatal kezdhetett önálló életet 14 év leforgása alatt. De voltak családprogramjai is az alapítványnak, ahol olyan családok élvezték támogatásunkat, amelyek elhatározták, hogy nem csak a saját gyermekeiket nevelik fel, hanem árvákat fogadnak örökbe. Ezek a gyermekek mára felnőtté váltak, és büszkén tekintünk rájuk.

Mindig egy határozott koncepció, egy stratégia vezérelte az alapítvány tevékenységeit. Ha egy rövid jellemzést szeretnék mondani: a Hans Lindner Alapítvány egy stratégiaműhely. Viszont ezeket a stratégiákat folyamatosan kiértékeljük, és igazítjuk őket az aktuális problémákhoz.
 

Szatmár.ro: Mennyiben változtak azok a problémák, amelyek 27 évvel ezelőtt aktuálisak voltak Szatmár megyében? Mi volt akkor a legnagyobb gond, és mi ma?

Koczinger Tibor: Egy szervezet, mint a mienk, mindig megtette, hogy egy bizonyos időszak után visszatekintve véleményt mond saját magáról. Ez egy önkontrollt jelent.
Sorolhatnánk azokat a problémákat és módszereket, melyek az elmúlt 23 évben előkerültek, de talán most nem emelném ki, hogy melyik volt elég hatékony, vagy melyik kevésbé. Inkább azt mondanám el, hogy 23 évvel ezelőtt megállapítottunk egy prioritássorrendet. Akkor a prioritás különösen a munkanélkülieken volt. Abban az időben, a változó társadalomban sokan keresték a hozzájuk, és emberi méltóságukhoz illő munkát, amelyből becsületesen meg lehet élni. Sok is volt a munkanélküli. Az idén 2020 elején azt állapítottuk meg, hogy ez a helyzet megváltozott. Sőt, 2020 első két hónapjában le is írtuk, hogy mára nem ez a probléma.

A munkanélküliség után jött a lakástanság, vagy egy időben az élelmiszer és a ruházkodás jelentett gondot. Ezért volt is az, hogy a 90’-es években számos segélyszállítmány érkezett Szatmárnémetibe. De ez a helyzet mára szintén megváltozott.

Ma inkább arra van szükség, hogy itthon tartsuk az embereket, hogy azok felismerjék, hogy itt Szatmáron, ebben a környezetben egy élhető közegben élünk, ahol jó lenni, ahol lehet számítani egymásra, és könnyen megtalálhatjuk a megoldást is a mindennapokban adódó problémákra.
Például, hogy mit kell nekem tanulnom, vagy hogyan kell nevelnem a gyermekem, vagy hogyan kell törődnöm az egész környezetemmel. Ebből pedig következik egy általánosítás is: Törődnöm kell! Törődnöm kell magammal, törődnöm kell a családommal, törődnöm kell a környezetemmel, a munka-környezetemmel, törődnöm a teremtett világgal, hiszen felelős vagyok érte.



Szatmár.ro: Hogyan valósítható meg mindez 2020-ban?

Koczinger Tibor: Ez év január-februárjában ez a törődés került felszínre. Ahogy az előző gondolatmentet végén is mondtam, törődnöm kell a teremtett világgal. Az, ami környezetemben van, legyen az a termőföld, az erdő, a haszonnövények, a haszonállatok, sőt még az emberek is (különösen ők), mind-mind törődést igényelnek, hiszen az ezekkel való nem törődés is kihatással van a jövőre.

Mondtuk ezt az év első két hónapjában. Majd jött a pandémia, a szükségállapot, ami ezt a retorikát megváltoztatta. De az alapértékeket nem! Mi továbbra is azt mondjuk, hogy ha egy értelmes ember felismeri azt, hogy a holnapról ma kell gondoskodnia és nem másoktól várni el a gondoskodást, akkor egy ilyen, helyzetben is, amit a járvány előidézett, képes lesz megválaszolni saját kérdését: Most hogyan tovább?
 

Szatmár.ro: Mit tud az alapítvány a retorika megváltoztatása mellett nyújtani annak érdekében, hogy ezt a gondolatvezetést mások is megértsék?

Koczinger Tibor: Találkozásokat kezdeményeztünk, elsősorban interneten keresztül, de a sajtót is használjuk, hogy az emberekhez elérjen a szavunk, de természetesen még ennél is tovább mentünk: újra kimozdultunk. Az elmúlt 23 év során gyakran megfordultunk mi a szociális lakásoknál, vagy a város perifériáin, viszont most újra ellátogattunk az itt élőkhöz.
A járvány idején, a Polgármesteri Hivatal szociális osztályával és a többi civil szervezettel közösen újra felkerestük ezeket a helyeket. Még ha úgy is tűnt, hogy kicsit eltávolodtunk tőlük, mert a január-februári retorikánk mindenkihez szólt, ma nekik szól csak igazán: „Reméljük tanultatok 23 év alatt, és ti is megértitek, hogy nektek is alkalmazkodnotok kell az adódó helyzethez!” De tudjuk, hogy ők tudnak legkevésbé alkalmazkodni.

Nekünk továbbra is az a retorikánk, hogy Szatmáron élni jó, Szatmáron mindenre van megoldás. Ez továbbra is érvényes, de számukra mindig hozzáteszünk egy „kiskanállal” többet.  Egy kicsivel több figyelmet kell fordítani azok számára, akik nehezebb helyzetben vannak. Jól tudjuk, hogy ebben a közegben sokan alkalmi munkával tartották el a családot. Míg sokan, akik rendes állást kaptak, szintén elveszítették munkahelyüket, addig ők voltak az elsők, akik elestek a mindennapi kenyértől, és sajnos ők lesznek azok is, akik legnehezebben kerülnek majd vissza a munkaerőpiacra.

Segítenünk kell nekik ezeket az időket átvészelni karöltve a többi civil szervezettel. Hiszen ma már minden karöltve történik. Folyamatosan egyeztetünk, hogy zárjunk össze, hiszen a szociális hálónak sűrűnek kell lennie.



Szatmár.ro: Mi lesz az alapítványnak azon programjaival, amelyeket tavaly-tavaly előtt sikerült beindítani, az elmúlt évek igényeire reagálva? Gyermek-programok, kézműves műhelyek, szakoktatást kiegészítő foglalkozások, stb.?

Koczinger Tibor: Természetesen ezek is megmaradnak. Nem hagyunk el semmit, amit eddig elértünk. Ott vagyunk az iskolákban, és újra hívjuk a gyerekeket iskola másként programokba. Az iskola másként, a Fit for life, mára egymás szinonimájává váltak.
Ugyanarról szólnak: Tanuljunk meg élni itthon minden időben. Ezért ezek a programok mind folytatódni fognak.



Szatmár.ro: Melyek azok a típus-csoportok és kezdeményezések, ahová különösen fontosnak tartja az alapítvány, hogy visszatérjen?

Koczinger Tibor: Több ilyen irányvonalat is megfogalmaztunk. Az egyik régi és sikeres, és ma is egyik legfontosabb kezdeményezésünk a Reménysugár program, melynek működtetése úgy gondoljuk közös ügy.

Bárki, saját jövedelem-adójának 3,5%-ának felajánlásával beszállhat ebbe, és egy kézzelfogható segítséggel támogathatja ezt a kezdeményezést.

Ez a program, túl a gyors segítségen, a reményt erősíti. Meg kell tanulniuk az embereknek, hogy mindig van remény. A legfelhősebb időben is, tudnia kell, hogy a felhők fölött süt a nap. De ehhez szükség van arra, hogy már ma felkészüljünk, még akkor is, ha ma egészségesek vagyunk. Hiszen esernyőt sem akkor vásárol az ember, miután jól elázott, hanem még ma, amikor nem esik az eső. Ez egy jó edzés mindenki számára.

A mi feladatunk közel kerülni ezekhez a családokhoz. Úgymond, bőr-közelbe kell kerüljünk hozzájuk. Az emberi közelséget meg kell teremtsük, hogy kialakuljon a bizalom, mert csak így fogunk igazán szót érteni.

Segítségére vagyunk azoknak a családoknak a Reménysugárban, akik küzdenek. Legyen szó daganatos betegséggel küzdő gyermekekről, vagy más olyanokról akik egyéb gondokkal küzdenek. Számukra szeretnénk továbbra is ezt a programot nyitva tartani.
 

Egy másik kezdeményesünk az intézményes keretek között nevelkedő fiatalokról szól. A 90’-es években a Mária-ház programban is foglalkoztunk velük, de azt tapasztaljuk, hogy bár már van házuk, van mit enniük, mégsem oldódik meg olyan egyszerűen az önállósulás: kilátástalansággal küzdenek. Nincs út mutatva nekik. Nekünk viszont 23 év tapasztalat van a hátunk mögött, sok olyan fiatal áll példaként előttünk, akik mára már sikeres pályát befutottak. Ők a mi mintababáink. Ők, akik árvaházból jöttek, megértették, hogy családot kell alapítaniuk. Méghozzá saját erőből. Az alapítvány segítségével, de saját erőből. Ezzel a programmal bátorítani szeretnénk, és melléjük állni azoknak az intézményes keretek között nevelkedő, de önállóságra vágyó fiataloknak, hogy szakmával, kompetenciákkal bővülhessenek, és utat találjanak maguk számára.
 

Programokat szervezünk számukra, szakmákat mutatunk nekik, kipróbálhatják magukat számos mesterségben. De időszakos lakhatással is támogathatjuk őket. De csak azokat, akik tényleg akarják ezt.
 

A harmadik ilyen programunk azon családok és közösségek számára lett kitalálva, akik kiszolgáltatott helyzetben élnek, ahonnan nehéz kilépni.
Szatmárnémetiben több ilyen környék van, gondok itt az Ősz utcára, a Vulturului utcára, a gosztát környékére, az IPL környékére, és akkor csak Szatmárról beszéltem. Szerintem minden településen felismerhetők ezek a jelenségek. A módszer pedig úgy gondoljuk hasonló lehet ezek orvoslására. Ezért erre vannak elképzeléseink is: az, aki szeretné a sorsát, a jövőjét jó irányba alakítani, a saját maga akaratából, azoknak tudunk adni olyan segítséget, amivel ebből a gödörből ki tudnak kerülni.



Szatmár.ro: Az alapítvány számos képzést kínál és kínált az utóbbi években azok számára, akik bizonyos kompetenciáikban fejlődni szerettek volna. Ma melyek ezek a tanfolyamok?

Koczinger Tibor: A képzésekkel kapcsolatban mindig is úgy gondoltuk, hogy ezek előre visznek, javítják az esélyeket az életben. Legyen az digitális kompetencia, akár az idősek számára, vagy az idegen nyelvek, (angol, német, orosz, vagy olasz), melyek elsajátításában nagyon jó tanárok nyújtanak segítséget a jelentkezőknek, vagy éppen a szakmatanulás.

Nálunk első helyen áll minden, ami a földműveléshez, a mezőgazdasághoz, az erdőgazdálkodáshoz, az állattartáshoz kapcsolódik, mert úgy gondoljuk, hogy a teremtett világról való gondoskodás megélegetést ad, méghozzá egy jóízű megélhetést.

Ugyanakkor a mezőgazdasági alaptermékek feldolgozása úgyszintén meggyőzően tud hatni a környezetre.

Ne legyünk annyira kiszolgáltatva a világ más részein gyártott élelmiszereknek. Legyünk büszkék arra, hogy a jóisten mindent megad nekünk ahhoz, hogy itt éljünk. Számunkra élelmiszerlelő helyet is fog biztosítani. Amire nekünk szükségünk van, a környezetünkben minden fellelhető.

Ezen szakmák elsajátítására az alapítványnak is jól kigondolt programjai vannak, amelyek nem tűnnek el, viszont ezeket nem lehet interneten keresztül gyakorolni. Amint módunkban áll, újraindítjuk ezeket is.

Meglátásunk szerint ugyanakkor jó volna, mind Szatmárnémetiben, mind pedig Nagykárolyban is egy technika-házát létrehozni, hogy különböző szakmákat bárki gyakorolhasson. Ezen is dolgozunk, ahogy a vállalkozások felkarolásán is. Fontos a fiatal vállalkozók segítése. Sok fiatal nem elégszik meg azzal, hogy tanul és valakinél alkalmazást nyer. Sokan saját vállalkozást szeretnének elindítani. Ehhez álmok társulnak, amelyeket, mi szeretnénk ha meg tudnának valósítani.

Ennek egy külön vetülete pedig az olyan vállalkozások támogatása, amelyek segítenek a hátrányos helyzetűeket előtérbe helyezni. Ezek a védett munkahelyek. Szükség van az olyan szociálisan védett munkahelyekre, ahol sikerül megteremteni akár egy Down-szindrómás, vagy mozgásában korlátozott személy számára is egy olyan munkalehetőséget, amellyel magát, de adott esetben egy egész családot eltarthat.

Ezért bízunk benne, hogy megértésre lelünk környezetünkben ezen elképzeléseink tekintetében is.

Ez sok helyen már megvalósult, ezek pedig jó példák.

Mi ebben látjuk a társadalmi felelősségvállalást! Mert nem csak segély formájában lehet felelősséget vállalni. Egy segéllyel nincs megoldva ezeknek az embereknek a méltósága. Nekik is meg kell teremteni a lehetőséget, hogy dolgozhassanak és bekapcsolódhassanak a társadalomba.
 

Szatmár.ro: Mondjuk el olvasóinknak, azok, akik bármilyen ügyben kapcsolatba szeretnének lépni az alapítvánnyal, legyen az a segítségnyújtás felajánlása, vagy éppen igénylése mi módon teheti ezt meg?

Koczinger Tibor: Alapítványunk székhelyét megtalálják Szatmárnémetiben a Ceahlăuli utca 38. szám alatt, de elérnek bennünket Facebookon, e-mailen, vagy a honlapunkon keresztül is, de természetesen a 0261 715 136-os telefonszámon is. Az ajtók nyitva állnak, térjen be hozzánk, aki bennünk bízik! Mi ebben a különleges helyzetben is esélyt látunk, és biztatunk mindenkit arra, hogy ő is esélyt lásson, amihez találja meg a megfelelő partnert a maga számára. Akár házastársa, akár családtagjai, vagy akár egy civil szervezet formájában!