2016-12-13 13:45:50• hírek • Szatmár.ro

Az ajándékok ideje

Az idei levelező zarándoklat lezárása után az Egyházmegyei Ifjúsági Iroda most a résztvevő, több mint ötszáz gyermek meglátogatásával és jutalmazásával van elfoglalva.

Még 2008-ban, az Imádság Évében indult a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében a "levelező zarándoklat", amely azóta évente szolgál a fiataloknak több alkalommal impulzusokkal, hitüket és tudásukat erősítve. A cél eléréséhez az ifjúsági iroda minden egyházi évben öt feladatlapot küld ki az egyházmegye plébániáira és hitoktatóihoz - a plébánosoktól illetve a pedagógusoktól kerülnek aztán a gyerekekhez. Korcsoportokat átfogva, második-harmadikosok, illetve negyedik-hetedikesek számára állították össze a feladatokat, az eltelt évben az irgalmasság témájához kapcsolódva. Így ezek a lapok mindig tartalmaztak egy szentírási részt vagy egy szent élettörténetét, majd gyakorlatokat, rejtvényeket.

A "levelező zarándoklat" éves lezárásával, az ifjúsági iroda munkatársai most december első felében végiglátogatják a játékban részt vett gyerekeket és az ötből legalább két feladatlapot beküldőket megjutalmazzák. Ahogy az iroda munkatársaitól megtudtuk, több mint ötszáz gyerek vett részt az elmúlt évben a feladatmegoldásban, és nagyrészük már megkapta a csomagokat. A gyerekek minden alkalommal örülnek az édességeket és könyveket tartalmazó ajándéknak, de annak is, hogy személyesen találkoznak azokkal, akik a válaszaikat átolvasták és kijavították. A jutalomért amúgy nem kellett mindig tökéletes vagy helyes választ elküldeni, a lényeg a ráfordított idő és figyelem volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: