2009-12-01 11:19:57• hírek • MTI/Reuters

Az adakozást nem befolyásolja a válság

Az elnyúló gazdasági válság ellenére csupán az amerikaiak 20 százaléka tervezi, hogy idén kisebb összeget fordít jótékony célokra a közelgő ünnepek előtt - derült ki egy felmérésből.

Az Amerikai Vöröskereszt közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 70 százaléka vélekedett úgy, hogy a gazdasági helyzet miatt idén még fontosabb adakozni. "Az emberek még mindig adományoznak, igaz, már valamivel kevesebbet" - közölte Roger Lowe, a vöröskereszt képviselője az adatok alapján.

Szerinte a recesszió miatt egyre nehezebb adni, ám ezzel együtt soha nem jelentett jobb érzést a jótékonykodás, mint most. Becslések szerint tavaly az adományozásra fordított összeg hozzávetőleg a 307,6 milliárd dollárt tett ki az Egyesült Államokban. Ez az összeg 2007-ben még 314,1 milliárdra rúgott. Az Amerikai Vöröskereszt ugyanakkor az idén már 25 százalékos visszaesést tapasztalt a magánadományok terén.

A megkérdezettek 62 százaléka úgy nyilatkozott, hogy 50 dollárnál többet kíván jótékony célokra felajánlani. Több mint 80 százalékuk a szegényeket támogató jótékonysági szervezeteket részesíti előnyben.

A kevesebb pénz azt jelenti, hogy az emberek főleg olyanokon akarnak segíteni, akikért valóban aggódnak - fejtette ki a non-profit szervezetek munkáját segítő Giving USA Alapítvány egyik munkatársa.

A felmérés arra is rámutatott, hogy a nőket sokkal inkább foglalkoztatja az adományozás, mint a férfiakat. A nők 70 százaléka fogalmazott úgy, hogy a jótékonykodás segít az ünnep szellemének és hangulatának megteremtésében, míg a férfiaknak csak 51 százaléka osztotta ezt a véleményt.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: