2012-11-29 07:20:11• hírek • MTI

Az a hír, hogy nincs hír

Emberemlékezet óta először múlt el úgy nap New Yorkban, hogy egyetlen embert sem lőttek le vagy késeltek meg - derül ki a New York Daily News című újság honlapján szerdán közzétett beszámolóból.

Jó hír, hogy tényleg nincs hír. Hétfőn senkit nem lőttek le vagy késeltek meg New Yorkban - közölték rendőrségi források a lappal. Ez a tény láthatólag meglepetésként érte a rendőrséget, vezetői nem is nagyon találtak magyarázatot. "Jól kezdődött a hét" - mondta Paul Browne helyettes rendőrfőnök. Sem ő, sem más rendőri vezetők nem emlékeznek ilyen napra az utóbbi évekből.

A hétfői nyugalom ritkaságszámba megy ugyan, de nem teljesen meglepő. A hatvanas évek óta most a legalacsonyabb a súlyos bűncselekmények száma, köszönhetően a rendőrség bűnmegelőző programjainak.

Idén eddig 3 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma, elsősorban a lopások 9 százalékos emelkedése miatt. Az emberölések száma viszont 23 százalékkal csökkent: tavaly 472, idén pedig 366 gyilkosságot követtek el. Tíz százalékkal kevesebb embert lőttek meg: 1674-et tavaly, idén pedig 1514-et, azaz átlagosan ötöt naponta. 1994-ben, amikor a New York-i rendőrség bevezette a számítógépes bűnfelderítést, még 4967 embert sebesítettek meg lőfegyverrel, azaz naponta tizennégyet.

A késelésről egyelőre nincsenek elérhető statisztikák, bár a rendőrség ezeket a bűncselekményeket is nyomon követi. A feltételezett bűnözők megállításának és megmotozásának bevezetése miatt a bűnözők egyre inkább kést tartanak maguknál, mert az engedély nélküli lőfegyverviselést a törvény súlyosabban bünteti.

1990-ben biztosan nem volt ilyen nap az amerikai nagyvárosban, akkor ugyanis rekordszámú - 2245 - gyilkosság történt - mutatott rá Tom Reppetto volt nyomozó, a New York-i rendőrség történetének egyik legavatottabb szakértője.
"Olyan városban éltünk, ahol az emberek féltek kilépni a házból, ahol a kisgyerekek a fürdőkádban aludtak, hogy megóvják őket a lövöldözéstől, ahol az óvodákban azt gyakorolták, hogyan kell lehajolni, ha lövést hall az ember" - fogalmazott Reppetto, aki könyvet is írt a New York-i rendőrség 1945 és 2012 közötti korszakáról.

Hétfőn azért csak meghúzta valaki a ravaszt: egy 16 éves fiú lőtt sebbel jelentkezett egy bronxi kórházban. Később azonban a rendőrség megállapította, hogy baleset történt és nem bűncselekmény, a tinédzser véletlenül lőtt saját lábába.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: