2018-03-27 07:09:06• hírek • MTI

Az Uber miatt tüntetnek taxisok Brüsszelben

Mintegy 600 taxis sztrájkja nehezíti a forgalmat Brüsszelben, akik azt szeretnék elérni, hogy szigorítsák a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber működési feltételeit, és mondjon le a jelenlegi szabályokért felelősnek tartott közlekedési miniszter - közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.

A taxisok véleménye szerint ellehetetleníti működésüket az, hogy Pascal Smet, a brüsszeli régió kormányának közlekedési minisztere a taxisokkal megegyező feltételeket szabott az alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatást nyújtó vállalat számára. Megítélésük szerint az amerikai vállalat és a szolgáltatást nyújtó sofőrök  nem felelnek meg az érvényes előírásoknak.


A taxisok nehezményezik, hogy a miniszter négy éve nem ül velük tárgyalóasztalhoz egy minden fél számára elfogadható megoldás kidolgozása érdekében. 


A sztrájkban részt vevő mintegy 600 taxis reggel öt órakor kezdte a forgalomlassító demonstrációt. Kezdetben, a belga fővárosba vezető főbb utak egyik sávját foglalták el, a nap folyamán Brüsszel belterületén haladnak majd, saját maguk által "csigatempónak" nevezett sebességgel. A taxisok várhatóan fél kettő táján kötelékbe állnak, és hasonló sebességgel haladva, fél négy körül érkeznek az Európai Unió intézményeinek is helyet adó Schuman térre, hogy ott is hangot adjanak követeléseiknek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: