2012-10-13 11:20:18• hírek • MTI

Az USL színeiben indulna Becali

A kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) színeiben indulhat a decemberi romániai parlamenti választásokon a bukaresti Steaua futballklub tulajdonosa, Gigi Becali üzletember, aki nem egyszer idegengyűlölő, rasszista kijelentéseivel került a figyelem középpontjába.

Becali maga jelentette be, hogy a Bukarest VI. kerületét lefedő egyéni választókerületben szállhat versenybe képviselői vagy szenátori mandátumért. Az egykori pásztor, a telekspekulációk révén meggazdagodott üzletember Crin Antonescuval, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével tárgyalt erről. Antonescu pártja tagja a szociáldemokraták és a konzervatívok által alkotott USL-nek.

Becali maga is pártelnök, hiszen ő alapította az Új Generáció (PNG) nevű politikai erőt. Először olyan hírek keltek szárnyra, miszerint a PNL és a PNG összeolvad. Ezzel az ötlettel azonban több liberális vezető politikus sem értett egyet. Végül maga Becali vetett véget a szóbeszédnek. Bejelentette, hogy csütörtökön találkozott Antonescuval, akivel megállapodtak, hogy Becali pártja támogatja az USL-t a parlamenti választáson, és ezért cserében Becali kap egy helyet az USL-jelöltek között.

A Becali és Antonescu közötti tárgyalásokat több liberális politikus is megerősítette, akik tudni vélik, hogy azért esett a választásuk Bukarest VI. kerületére, mert az magában foglalja a Ghencea negyedet, ahol a Steaua stadionja található, és ahol reményeik szerint Becali nagy népszerűségnek örvend.

A klubtulajdonos eddig többször vitába keveredett csapata szurkolóival, de az idén hét éve legsikeresebb idénykezdését tudhatja maga mögött a Steaua, így most szent a béke Becali és a szurkolók között.

A magát mélységesen ortodox hívőnek tartó Becali nyers és szabados beszédstílusával a román televíziók - főleg a sportcsatornák - mindennapos szereplője. Nem egyszer magyarellenes és idegengyűlölő kijelentéseket is tett, de ez nem akadályozta meg abban, hogy 2009-ben európai parlamenti képviselői mandátumot szerezzen. Ritkán vesz részt azonban az európai törvényhozás ülésein, ezért vélhetően lemond mandátumáról, ha bejut a román parlamentbe, hiszen a két tisztség összeférhetetlen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: