2012-08-23 09:31:10• hírek • MTI

Az USL nagyot bukott

A román kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL), valamint két társelnöke, Crin Antonescu és Victor Ponta rosszul került ki a Traian Basescu leváltására irányuló népszavazásból, de az ellenzék még mindig erőtlen, ezért továbbra is az USL a nagy esélyese az őszi parlamenti választásoknak - vélekedik Kiss Tamás kolozsvári szociológus.

Az MTI-nek szerdán nyilatkozó szakértő elmondta: csak kommunikációs fogást jelentettek a kormánynak az utóbbi három hétben tett kijelentései a választói névjegyzékről, hiszen semmilyen törvényes alapja nem volt annak, hogy töröljenek annyi választót, hogy a népszavazás érvényes lehessen. Az USL a saját aktivistáinak a táborával való kommunikációra használta fel azt a három hetet, amely alatt várni kellett a taláros testület döntésére.

A szociológus szerint az USL kezdettől fogva nem viselkedett racionálisan, hiszen látható volt, hogy a Basescu leváltására irányuló kezdeményezés nem lehet sikeres érvényességi küszöbbel, így végül rossz döntések sorozata vitte zsákutcába az USL-t. Kiss szerint az USL azt követően "vesztette el a fejét", hogy júniusban Adrian Nastase volt szociáldemokrata miniszterelnököt letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Kiss szerint a továbbiakban sincs kilátás a kormány és Basescu közötti valós együttműködésre.

Úgy véli, hogy az USL rosszul került ki ebből a népszavazásból, a két pártvezér személyesen is nehéz helyzetben van, főleg Ponta, akinek "a nyakán van" a plágiumbotrány, viszont a PDL-ben nem látja az erőt, hogy ebből a helyzetből profitálni tudjon. "Az USL hiába követ el egyre több hibát, nincs olyan ellenzéki párt, amely ezt ki tudná használni" - mondta.
Szerinte az USL támogatottsága jóval meghaladja az 50 százalékot, a PDL-é körülbelül 15 százalék alatt mozog, ezért a kormányzó szociál-liberálisok szinte biztosan fölényes győzelmet aratnak az őszi választásokon a jelenlegi politikai alternatívahiány miatt - mondta.

Rámutatott: amennyiben ősszel megismétlődik a júniusi helyhatósági választáson és a júliusi népszavazáson tapasztalt magas részvételi arány, akkor az USL szinte biztosan megszerzi az abszolút többséget. Hozzátette, Romániában már 50 százalékos többséggel is kényelmesen lehet kormányozni, ehhez nem szükséges a kétharmados fölény.

A romániai magyar érdekképviselet tekintetében kifejtette: elsősorban az a nagy kérdés, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) eléri-e majd az 5 százalékos parlamenti küszöböt, vagy be kell majd érnie az úgynevezett alternatív küszöbbel, amely kisebb és gyengébb érdekképviseletet biztosít. Kiss Tamás szerint az 5 százalék elérése akkor kerülhet veszélybe, ha ősszel is magas lesz a részvétel. Ezért a következő hónapok kulcskérdése a magyar választók mozgósítása - mondta a szociológus, aki szerint csak ezt követően lehet arról beszélni, hogy az új kormányban helyet kap-e az RMDSZ. Hozzáfűzte, hogy ez az USL eredményétől függ, vagyis attól, hogy rászorul-e a kormányzó szövetség a magyar szervezet támogatására, vagy az 50 százalék elérése esetén erre nem lesz szüksége.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: