2012-10-13 10:52:55• hírek • Baranyi László/ MTI

Az USL 74 ezer embert vár szerdán a Nemzeti Arénába

Marian Vanghelie
Marian Vanghelie

Az utóbbi két évtized legnagyobb politikai tömegrendezvényére készül Bukarestben a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) október 17-én, ugyanazon a napon, amikor az Európai Néppárt (EPP) kongresszusára több mint húsz, a jobbközép pártcsaládhoz tartozó állam- és kormányfő érkezik a román fővárosba - derült ki a Mediafax román hírügynökség pénteki háttéranyagából.

Az USL a Nemzeti Arénában szervezi meg szerdán a decemberi parlamenti választásokon induló jelöltjeinek bemutatását, amelyre 74 ezer résztvevőt kíván mozgósítani az egész országból - tudta meg a Mediafax. A pártszövetség vezetői meg akarják tölteni az 54 ezer férőhelyes stadion lelátóit, a pályát pedig, terveik szerint, további húszezer résztvevőnek kell elfoglalnia.

A gyepet burkoló lapokkal védik, mint a koncertek idején, de ezek felszerelésére, a színpad felépítésére, a hang- és fénytechnika beüzemelésére és a választási plakátok kifüggesztésére kevesebb mint 24 óra áll majd a szervezők rendelkezésére, ugyanis október 16-án ugyanitt játsszák a Románia-Hollandia világbajnoki labdarúgó selejtező mérkőzést.

A stadion megtöltésének feladatát az USL tagpártjai és helyi szervezetei elosztották egymás között: a Szociáldemokrata Párt (PSD) bukaresti szervezetének például 15 ezer embert kell "hoznia" a kampányrendezvényre - közölte Marian Vanghelie, a párt alelnöke.

A színpadon, ahol bemutatják az USL 452 képviselő- és szenátorjelöltjét, nem lesz show-műsor, sem koncert, a szervezők méltóságteljes hangvételű rendezvényre készülnek - tudta meg a Mediafax. Azt ígérik, a lelátókon is rend és fegyelem lesz, állítólag minden résztvevővel előre közlik, hova kell ülnie, nem szabad szotyolázni vagy dohányozni.

Crin Antonescu szenátusi elnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője korábban cáfolta, hogy az EPP kongresszusára irányuló médiafigyelmet akarnák megosztani azzal, hogy erre a napra időzítették a kampányrendezvényt.

"A médiafigyelem csak akkor irányulhat ránk, ha az európai néppárt küldöttei kíváncsiságból megszöknek a kongresszusról, és eljönnek megnézni az USL seregét" - mondta ironikusan a liberális pártvezér. Hozzátette, nem érti, miért próbálnak egyes újságok erőltetett párhuzamot vonni Kim Ir Szen vagy Ceausescu tömegrendezvényeivel, amikor az Egyesült Államoktól Ukrajnáig mindenütt sportcsarnokokban és stadionokban tartják a nagy politikai rendezvényeket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: