2014-01-11 15:29:17• hírek • MTI

Az USA érdekelt a román jogállamiság megerősítésében

Az Egyesült Államok mélyen érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében - jelentette ki Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese Bukarestben szombaton, miután megbeszélést folytatott Titus Corlatean román külügyminiszterrel.

Nuland rámutatott: az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást tervez az Európai Unióval, ebben a vonatkozásban fontosak számára az amerikai-román gazdasági kapcsolatok, épp ezért Amerika mélyen érdekelt a romániai reformok folytatásában és Románia demokratikus fejlődésében.
"Az Egyesült Államok számára egy erős, gyarapodó és demokratikus Románia a legjobb partner" - szögezte le Nuland.

Közös sajtónyilatkozataik alkalmával Titus Corlatean azt hangsúlyozta: örül Nuland látogatásának, amelyet úgy értelmez, hogy az Egyesült Államok számára is fontos a Romániával megkötött stratégiai partnerség. Rámutatott: megbeszélésükön sok más téma mellett arról is szó volt, hogy mindkét ország támogatja a Moldovai Köztársaság európai közeledését.

Corlatean úgy fogalmazott: az erős alapokon nyugvó amerikai-román stratégiai partnerség lehetővé teszi érzékenyebb témák megbeszélését is, így a szombati találkozón a felek megállapították, hogy közös érdek a jogállamiság megerősítése és az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása Romániában.
Az amerikai külügyminisztérium képviselőjének váratlan látogatását a román média a korrupt tisztségviselők felelősségre vonását megnehezítő decemberi bukaresti intézkedéseknek tulajdonította, amelyekkel kapcsolatban több nyugati állam nagykövetsége aggodalmát fejezte ki.

Nuland péntek este Traian Basescu román államfővel is találkozott, aki kifejezte reményét, hogy a felmerült "apró félreértések" nem befolyásolják az amerikai-román kapcsolatok alapjait.

Az amerikai vendég azt mondta: azért jött Bukarestbe, hogy megünnepelje Románia NATO-tagságának tízéves évfordulóját, és átadja Barack Obama amerikai elnök, valamint John Kerry külügyminiszter jókívánságait. Nuland ugyanakkor megköszönte Romániának az afganisztáni, iraki és balkáni békemissziókban, illetve a most épülő rakétaelhárító rendszerben való részvételt, és a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének jelentőségét hangsúlyozta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: