2009-10-30 11:40:27• hírek • Szatmar.ro

Az UEFA-nál előzött a Temesvár

Három pontot levontak a Dinamo Zágrábtól szurkolói rendbontás miatt.

Súlyos büntetésben részesítette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Dinamo Zágráb csapatát, amelynek szurkolói a Temesvár elleni, idegenbeli Európa-liga mérkőzés előtt komoly rendbontást okoztak. A büntetés következtében a Dinamo a következő két hazai meccsét zárt kapuk mögött kell megrendezze valamint három pontot levontak tőle.

„Az ítélet sokkolt minket. Az egyértelmű, hogy a temesvári események voltak az utolsó csepp a pohárban, de nem gondoltam volna, hogy három pontot levonnak tőlünk. Fellebbezünk", reagált a hírre Damir Vrbanovic, a klub igazgatója. „Sajnos huligánokból álló kis csoport komoly károkat tud okozni a klubnak és elérték azt, hogy a 99,9%-nyi ártatlan szurkolók is bűnhődjenek emiatt", folytatta Vrbanovic.

A pontlevonást követően a Zágráb visszaesett a csoport utolsó helyére, mivel mindhárom pontját elveszítette. Az öt pontos Ajax és Anderlecht marad a csoport élén, míg a Temesvár, két egységének köszönhetően, feljött a harmadik helyre.

A Dinamo  szurkolótábora, a Bad Blue Boys Európa egyik leghírhedtebb huligán-csoportosulása, amelynek a bűnlajstroma igen hosszú.



A Bab Blue Boys akcióban


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: