2014-02-26 09:12:43• hírek • MTI

Az RMDSZ kormányba hívásának előzményei

A kormányba hívta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) Bukarestben a Victor Ponta vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) arra az esetre, ha a liberálisok visszahívják minisztereiket a kabinetből. A magyar érdekképviselet korábban is több ízben vállalt szerepet a végrehajtó hatalomban.

Az 1989-es romániai forradalom napjaiban alakult RMDSZ történetében 1996-ban váltotta fel az addigi ellenzéki politizálást a hatalommal való párbeszéden alapuló politika. A szövetség Emil Constantinescu államfővé választása után lépett be - a Demokratikus Konvenció (CDR) és a későbbi Demokrata Párt (PD) mellett - a Victor Ciorbea vezette jobbközép kormányba. A CDR körül szerveződött koalíciós kabinet a Ion Iliescu addigi államfő által alapított politikai erő - a későbbi Szociáldemokrata Párt (PSD) - kormányát váltotta, amely addig szélsőbaloldali és nacionalista pártok támogatásával vezette az országot.

Az RMDSZ a turisztikai (Birtalan Ákos) és kisebbségügyi miniszteri (Tokay György) tisztséget kapta meg a Ciorbea-kabinetben. A miniszterelnök-csere után az RMDSZ-nek egészségügyi (Bárányi Ferenc, Hajdú Gábor) és kisebbségügyi (Eckstein Kovács Péter) minisztere volt a Radu Vasile vezette kormányban.

Az RMDSZ kormányzati szerepvállalását kezdetek óta bírálta a Tőkés László akkori tiszteletbeli elnök körül felsorakozó belső ellenzék, amely a belső önrendelkezés (autonómia) programjának háttérbe szorítását és a román kisebbségpolitika - általuk érdemtelennek minősített - külföldi legitimálását sérelmezte. A szövetségben azonban többségbe került az a Markó Béla elnök által megjelenített áramlat, amely a román pártok partnerségét keresve, lépésről lépésre próbált eredményeket elérni az erdélyi magyarság számára. Ez a szemléleti vita vezetett végül ahhoz, hogy Tőkés László és hívei 2003-tól az RMDSZ-en kívül kezdtek politikai építkezésbe.

Az RMDSZ koalíciós részvétele eredményeképpen az 1996-2000 közötti parlamenti ciklusban születettek meg az első restitúciós intézkedések, amelyek a kommunizmus idején államosított egyházi és közösségi ingatlanok közül juttattak vissza néhányat a magyarságnak. A parlament elfogadta az anyanyelvű oktatást szavatoló tanügyi törvényt, de az RMDSZ-nek sem akkor, sem később nem sikerült a törvénybe beépítenie az önálló magyar állami egyetemhez való jogot.

2000 és 2004 között az Adrian Nastase vezette szociáldemokrata kormánynak parlamenti támogatást nyújtott az RMDSZ évente megújított együttműködési megállapodások alapján. Az együttműködés eredményeképp megkezdődött a kétnyelvű feliratozás azokon a településeken, ahol a magyarság meghaladja a lakosság húsz százalékát. További restitúciós jogszabályokat is elfogadtak, egyebek mellett az államosított ingatlanok és mezőgazdasági területek visszaszolgáltatásáról. A magyar történelemkönyvek és jelképek üldözésének közepette egy barátságosabb rendelkezés is született, amely lehetővé tette a magyar himnusz éneklését és a nemzeti szimbólumok használatát a közösség ünnepein.

2004 és 2008 között az RMDSZ a Calin Popescu Tariceanu vezette liberális kormányban vállalt szerepet. A kabinetben Markó Béla RMDSZ-elnök négy éven keresztül miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltött be, emellett a szövetségnek informatikai (Nagy Zsolt), területfejlesztési (Borbély László) és kereskedelmi (Winkler Gyula) minisztere volt az első időszakban, majd - a Traian Basescu államfőhöz közel álló Demokrata Párt kilépése után - politikusai a környezetvédelmi (Korodi Attila), regionális fejlesztési (Borbély László) és informatikai (Nagy Zsolt, Winkler Gyula) tárcát vezették.

A Tariceanu-kabinet legfontosabb kisebbségvédelmi vállalása, a 2005-ben kormányzati tervezetként beterjesztett, kulturális autonómiát biztosító kisebbségi törvény nem ment át a törvényhozáson, és mindmáig megvitatásra vár a parlamentben. A Tariceanu-kormányzat idején azonban elcsitult Romániában a nacionalista hangulatkeltés, és az RMDSZ kormánytagjai a magyarlakta térségek infrastrukturális fejlesztésére irányított költségvetési forrásokkal igyekezték igazolni kormányzati szerepvállalásuk értelmét.

A 2008-as választások után (akárcsak 2012-ben) először nagykoalíció alakult, amelyben az RMDSZ-nek már nem akartak helyet szorítani a tisztségeken vitatkozó román pártok. A 2009-es elnökválasztáson újrázó Traian Basescu jobboldali államfőnek azonban sikerült saját pártja, az addigra Demokrata Liberális Párt néven újjászerveződött párt mellé parlamenti többséget szerveznie, amelyben az RMDSZ is meghatározó tényező volt. 2009 decembere és 2012 áprilisa között Markó Béla így ismét miniszterelnök-helyettesként vett részt az Emil Boc, majd Mihai Razvan Ungureanu vezette jobbközép kormány munkájában, amelyben az RMDSZ kapta meg a kulturális (Kelemen Hunor), a környezetvédelmi (Borbély László, Korodi Attila) és az egészségügyi (Cseke Attila, Ritli László) tárca irányítását.

A gazdasági válságra népszerűtlen megszorításokkal reagáló kormány nem tudta végigvinni mandátumát, de amíg tisztségben volt, új oktatási kerettörvényt fogadott el. Ez előrelépést jelentett az anyanyelvű oktatásban, de a magyar orvosképzésben nem sikerült érvényesíteni előírásait.

A 2012-es választások óta ellenzékben politizáló RMDSZ most ismét azáltal került képbe, hogy a választások után alakult nagykoalíció pártjai nem tudtak megosztozni a hatalmon. Az RMDSZ öt százalékos parlamenti súlyával is a mérleg nyelve lehet: a magyar szövetséget Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök hívta kormányába.

A feltételekről várhatóan még a héten tárgyalások kezdődnek a felek között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: