2014-01-19 13:54:35• hírek • Szatmar.ro

Az RMDSZ böllérjei Sárközújlakra költöznek

Az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezete idén is megszervezi a legnagyobb téli rendezvényét, a megyei böllérversenyt, immáron negyedik alkalommal. Mivel vándorrendezvényről van szó, a helyszín is változik évről évre, ahogy a csapatok száma is. Idén a tavalyi választásokon új lendületet szerzett sárközi csapat vállalta magára a szervezési terheket, így február 8-án Sárközújlakra „költöznek" az RMDSZ Szatmár megyében működő helyi szervezeteinek tagjaiból álló tízfős csapatok.

Szatmárhegy, Túrterbes és Nagykároly már bebizonyították, hogy ennek a rendezvénynek helye van a Szatmár megyei rendezvények palettáján. A benevező csapatok legkésőbb január 31-ig írásban vagy a megadott telefonszámon kell, jelezzék részvételi szándékukat. „Második éve bevezetett szokás, hogy lehetőség van arra, hogy otthonról hozzanak levágandó sertést, de a feldolgozandó disznóról fogyasztásra alkalmasságát állatorvosi igazolással kell bizonyítani. Állatorvos és egészségügyi pont a helyszínen is lesz." - árulta el Tasnádi István, a böllérverseny főszervezője. Azt is elárulta, hogy a szalmát ingyen kapják a csapatok, amelyek résztvevőinek számát tíz főben korlátozták.

Minden résztvevő csapat kell, hogy hozza magával a disznótoros ételek elkészítéséhez szükséges hozzávalókat (szerszámok, asztalok, sátor, tűzhely, edények, gázpalackok, rizs, bél, fűszerek, stb.). Ezen felül - a rendezvény színvonalát emelendő - nyugodtan hozhat mindenki tájjellegű tárgyakat - fateknő, régi hurkatöltő, díszítőkendők, stb. -, amelyeket kiállíthatnak a saját területükre, hiszen ezt is díjazza majd a zsűri. Természetesen a főbb kategóriákon túl, mint amilyen a legjobb fogópálinka, a legízletesebb forralt bor, a leghosszabb kolbász, a hagyományokat mellőző ízesítésű hurkák és más disznóvágáson megszokott ételek. Ez utóbbiakra bőven volt már példa az előző években.

Mivel a helyszínen nincsen fedett terület, a szervezők arra kérnek minden csapatot, hogy saját maga gondoskodjon a megfelelő sátorról, hogy rosszabb időjárási körülmények között se kelljen emiatt abbahagyni a munkát, majd a mulatozást. Az nem kérdés, hogy a szakértő zsűri fogja eldönteni, hogy ki nyeri a versenyt, s ezzel együtt a díjakat is, a kérdés már csak az, hogy idén melyik csapat bizonyul a legeredményesebbnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: