2013-08-15 03:16:06• hírek • Kocsis Zoltán

Az Olimpia kiütötte a Bákót Hegyközpályin

Fotó: Szatmar.ro archívum
Fotó: Szatmar.ro archívum

A nyári felkészülés egyik legmeggyőzőbb teljesítményét produkálta szerda délután a második osztályú bajnokság rajtjára készülő Olimpia labdarúgócsapata a Bákó elleni barátságos meccsen Hegyközpályin. Az eredmény nem is maradt el: a sárga-kékek 4-1 arányú győzelmet arattak az egykor szebb napokat is megélt együttes ellen.

A magyarlakta Bihar megyei kis településen Zsiga beadásából már az első félidőben vezetéshez juttatta az Olimpiát Bujor. Az első játékrészben mindkét csapat több komoly ziccert alakított ki, ám újabb gól nem született.

Nem úgy a második félidőben, amelyben a bekapott gól ellenére is egyirányú játék folyt a pályán. Ez a negyvenöt perc Dragosról szólt, aki mesterhármast ért el: előbb Roghina szögletét fejelte kapuba, majd a Negrut által kiharcolt büntetőt értékesítette, végül pedig egy újabb fejessel beállította a 4-1-es végeredményt a 2000-es évek első felében stabil élvonalbeli csapatnak számító, most pedig a második osztályban szerelő Bákó ellen.

A program szerint szombaton a fiúk Aranyosgyéressel csapnak össze, majd 24-én a Bihar FC lesz ellenfél. Az azt követő hétvégén pedig kezdődik a bajnokság.

Az Olimpia felállása:
Suta - Muntean, Ene, Iuhas, Hanus, Gavrilescu, Micas, Villand, Zsiga, Bujor, Lemac.
A második félidőben: Székely - Sabau, Mureșan, Gombar, Molnar, Schwarczcof , Roghina, Dragoș, Negruț, Feier.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: