2016-04-15 16:19:48• hírek • Kocsis Zoltán

Az Oli kapitány nélkül, az U új edzővel

Vasile Buhaescu góljával nyerni tudott szombaton az Olimpia Pankotán, győzelemmel kezdve az alsóházi rájátszást. A sárga-kékek ezúttal a Kolozsvári Universitatea együttese ellen folytatnák küzdelmüket a bennmaradásért.

Ha a két csapat alapszakaszbeli egymás elleni eredményeit vesszük figyelembe, akkor azt is mondhatnánk, nem sok esélye van az Olimpiának! Ebben a szezonban ugyanis mindig a vendég nyert ebben a párosításban: októberben az Olimpia 2-1-re Kolozsváron, márciusban viszont az U 3-2-re Szatmárnémetiben. Mindez azonban éppen azt mondatja velünk, hogy az Olimpia győzelmi reményekkel léphet pályára szombaton 11.00 órától.

A „piros sapkások" ugyan 3 ponttal és egy hellyel előrébb tartanak ellenfelüknél, ám meglehetősen viharos időszakot élnek: a héten elkerülték ugyan a csődöt és ezzel reménykedhetnek, hogy be tudják fejezni a szezont, távozott viszont Mihai Teja vezetőedző. Helyét a kispadon a csapat korábbi csapatkapitánya, a szurkolók egyik nagy kedvence, a pályafutása során sérüléssel sokat bajlódott Szilágyi Zsolt vette át, akinek a munkáját Ovidiu Sarmasan segíti.

Nem túl rózsás a helyzet az Olimpiánál sem, ám teljesen más jellegűek a gondok. A csapatkapiátny Cosmin Iuhas megsérült Pankotán, számára véget ért a szezon. Nem léphet pályára Ciprian Brata sem, aki egy hete piros lapot kapott. Öröm az ürömben legalább, hogy Walter Heil felépült sérüléséből.

Az Olimpiát jelenleg 3 pont választja el az biztos bennmaradást jelentő pozíciótól - amelyet jelenleg az U foglal el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: