2008-07-09 15:52:28• hírek • Szatmar.ro

Látványos műsorszámokkal készülnek

 A hétvégén Szatmárnémetiben szervezik meg az Országos Fogathajtó Bajnokságot.

A Román Lovasszövetség 2008-ra kiírt Országos Fogathajtó Bajnokságának, Román Kupa címmel jelölt harmadik fordulóját városunkban szervezik meg.

A programok július 11-én pénteken 12 órától kezdődnek az Unió pályán. Az első napon a városunkba érkező 26 fogathajtó a díjhajtáson méretkezik meg, amely a bajnokság egyik legelegánsabb versenyszáma.

Szombaton 11 órától kerül sor a maraton terepversenyre, a Drexelmaier gyár mögötti területen, ahová akár hétvégi kikapcsolódási programként a családok is kilátogathatnak. Antal István, a Lótenyésztők és Lótartók Egyesületének igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta, három hete készítik a gyár mögötti akadálypályát, amely komoly kihívások elé állítja majd a versenyzőket, ezáltal pedig látványos műsorszámmal örvendezteti meg a közönséget.

Vasárnap 11 órától szintén az Unió pályán folytatódik az esemény, ahol az akadályhajtást követően tuningautók segítségével egy különleges show-műsort is bemutatnak.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a verseny mindhárom napjára. A belépés ingyenes,  a résztvevők pedig pónit, szamarat, birkát és kakast is nyerhetnek, csak egy tombolajegyet kell váltaniuk.

P.A.

 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: