2012-07-05 22:55:33• hírek • Kocsis Zoltán

Csak magát okolhatja az MTK, idegenben nyert a Honvéd

Örömre és bánatra is volt oka az MTK-nak fotó: mtkhungaria.hu
Örömre és bánatra is volt oka az MTK-nak fotó: mtkhungaria.hu

Albániában tudott nyerni a Honvéd csapata a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörének első meccsén, így kedvező helyzetben várhatja a Flamurtari elleni visszavágót. Az MTK ezzel szemben elajándékozta előnyét, Szenicében kellene ledolgoznia a hátrányát.

Noha az első igazán veszélyes lövés Rolando Blackburn révén a Senica nevéhez fűződik, az első félidőben az MTK volt az a csapat, amely többet kezdeményezett és veszélyesebb volt. Csiki Norbert aktív volt a jobb szélen, Kanta József és Lázok János több jó passzal vétette észre magát. Utóbbi a kapura is veszélyes tudott lenni, nem meglepő, hogy a 30. percben épp ő szerezte meg a vezetést.

Viharos második félidő várt a csapatokra és nem csak azért, mert dörgések-villámlások közepette jégeső sújtott le a pályára. A szlovákok jóval határozottabban jöttek ki az öltözőből, beszorították az MTK-át. Az 56. percben aztán Kálnoki Kis Dávid kezezés miatt megkapta második sárga lapját. A Senica pedig két perc alatt kihasználta emberelőnyét, az 58. percben Blackburn kiegyenlített. Kilenc perccel később hatalmas esélyt kapott és szalasztott el a magyar csapat, amikor Lázok eséséért a portugál bíró büntetőtét ítélt - ám Kanta kapu fölé bombázott. Hiába támadott ezt követően emberhátrányban is többet az MTK, gólt nem tudott szerezni, így a bekapott gól miatt hátrányban utazhat jövő csütörtökön Szenicébe.

Vlore városában kiegyenlített küzdelemmel kezdődött a Flamurtari és a Honvéd közötti mérkőzés, majd az albánok egyre veszélyesebbek lettek. Kemenes Szabolcsnak ekkor több jó megmozdulására is szükség volt ahhoz, hogy a piros-feketék ne kerüljenek hátrányba. A szünet előtti percekben azonban szerencséje is volt, amikor néhány percen belül Pero Peric két nagy helyzetet is elhibázott.

Ezzel együtt megvoltak a magyar helyzetek is, a második félidő első percében pedig Vernes Richárd egy bal oldali beívelés után kapuba is talált. Ezt követően a hazaiak mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében, ám ez nem jött össze. A Honvéd egy komoly lépést tett tehát a második forduló felé, ahol a Samuel Eto'óval felálló orosz Anzsi Mahacskala vár rá.

Mindképpen örömteli, hogy nem csak a magyar csapatokban iratkoztak fel a góllövők közé magyar játékosok. A finn JJK Jyvaskyla némi meglepetésre viszonylag simán, 2-0 arányban győzte le a norvég Stabaeket, az első gólt pedig Gruborovics Tamás szerezte a 16. percben. Ráadásul a 66. percben gólpasszt adott Baba Wusunak. Hasonló hőstettet vitt véghez a lengyel Lech Poznań szélsője, Lovrencsics Gergő a kazah Zsetiszu Taldikorgan ellen: a 61. percben gólpasszt adott Rafal Murawskinak, majd négy perccel később ő maga is betalált. Teljesítménye értékét növeli, hogy ez volt az első tétmérkőzése új csapatában.

Európa Liga, selejtező első forduló, első meccsek:
MTK - Senica 1-1
gólok:
Lázok (30.) illetve Blackburn (58.)

Flamurtari - Honvéd 0-1
gól: Vernes (46.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: