2012-07-12 15:03:17• hírek • mti

Az MTK-nak bravúr kell, a Honvéd kedvező helyzetben

A labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójában érdekelt magyar csapatok közül a Budapest Honvéd van lényegesen kedvezőbb helyzetben, mivel 1-0-ás előnyből várja a csütörtöki, hazai visszavágót albán ellenfelével szemben, az MTK-nak ugyanakkor bravúrra lesz szüksége a szlovák Senica búcsúztatásához.

Az OTP Bank Liga legutóbbi negyedik helyezettje a Flamurtari vendégeként győzött múlt csütörtökön 1-0-ra, így a Bozsik Stadionban 21:30 órakor kezdődő összecsapáson már a döntetlen is biztos továbbjutást ér a számára.

A kispestiek a kedvező előjelek ellenére sem veszik félvállról az ellenfelet, mert ahogy Marco Rossi vezetőedző a hétfői sajtótájékoztatón fogalmazott, tanítványai számára jelenleg a világ legveszélyesebb ellenfele az albán együttes.

"Nehezebb lesz az itthoni meccs, mint volt az albániai, mert mindenki azt várja, hogy nyerjünk. Az idegenbeli meccs is kiegyenlített volt, lehetett volna iksz, de peches esetben akár ki is kaphattunk volna, éppen ezért száz százalékot kell nyújtanunk itthon is" - nyilatkozott az olasz szakember.

A legutóbbi kiírásban még a másodosztályban szerepelt, a nemzetközi szereplést a Magyar Kupa-döntős szerepléssel kiharcoló MTK egy hete hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent a szenicei csapattal. Garami József együttesének helyzete azért is tűnik nagyon nehéznek, mivel Szlovákiában nem játszhat majd az első meccsen kiállított Kálnoki Kis Dávid.

A kék-fehéreknek a 20:30-kor kezdődő meccsen a továbbjutáshoz mindenképpen gólt, vagy még inkább gólokat kell szerezniük, ugyanakkor egy találatokban gazdag meccsen a döntetlen is elég lehet a számukra a Senica kiejtéséhez.

Mindkét mérkőzést élőben közvetíti a tévé és a Partiumban is meg lehet majd nézni a két találkozót:
Senice - MTK 20.30 DigiSport
Honvéd - Flamurtari 21.30 m2

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: