2011-09-15 16:12:07• hírek • Póti Orsolya

Élet a környezetért, élet az emberért

Szatmár megyében ismét kezdetét veszi az iskolások környezetbaráttá való nevelése a Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és partner szervezetek közreműködésével. A 2011/2012-es tanévben az elektronikus hulladékok gyűjtéséről és értékesítéséről világosítják fel a diákokat.

Immár hatodik alkalommal indít közös, nemzetközi programot a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, a CCR Logistics Systems és az Alpin Kft. közreműködésével. A program célja a tanulók felvilágosítása, illetve a környezetbarát életformára való nevelése.

Az „Élet a környezetért, élet az emberért" programot szeptember 15-én mutatták be a környezetvédelmi ügynökség székhelyén, az Ózonréteg Védelmének Világnapja (szeptember 16.) alkalmából.

A diákokat is bevonva először a 2005-2006-os tanévben foglalkoztak a megye területének szemétgazdálkodásával, rá egy évre pedig már regionálisan vizsgálták ugyan ezt a témát, ekkor már Máramaros, Besztercenaszód és Bihar megye is társként szerepelt Szatmár oldalán. A 2007-2008-as tanévben a határ menti Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével közösen vizsgálták ugyanezt a témakört, ekkor azonban már a víz minőségének felmérésére is nagy hangsúlyt fektettek, csakúgy, mint a biodiverzitásra. Az ezt követő évben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei diákokkal közösen, ám ukrajnai tanulókkal kibővülve folytatódott a program.

Az elmúlt tanév második félévétől kezdődően ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével karöltve oktatták a diákokat. Az új igényeket felismerve ezúttal már a megújuló energia felhasználását hangsúlyozták ki - magyarázta Békessy Erzsébet, a megyei környezetvédelmi Ügynökség vezetője.

A 2011/2012-es tanévben az elektromos hulladékok szelektív gyűjtésére és értékesítésére fektetik a hangsúlyt, ugyanis országunk még elmaradásban van e téren. Kiemelik főként a kisebb tárgyak - telefonok, elemek, lámpák - gyűjtését, és ahhoz, hogy a diákok pontosan megértsék a gyűjtés és az újrahasznosítás folyamatát információs anyagokkal - kisfilmekkel, magyar és román nyelvű plakátokkal - szolgálnak.

A tanintézmények október 3-ig iratkozhatnak be az ügynökség projektjébe, ezt követően pedig november 21-ig kiosztják az információs anyagokat az egyes iskolák között. A elektromos és elektronikai hulladékok gyűjtésének kampánya november 3. és 2012. június 1. között zajlik, ez idő alatt sor kerül az első elméleti vetélkedőre is.

Július 1-3 között felmérik az egyes iskolák által begyűjtött hulladékmennyiséget, és az az egység, amely a legtöbb E-hulladékot gyűjtötte össze egy hajdúszoboszlói kirándulásban részesül.

A CCR Logistics Systems amellett, hogy irányítja a gyűjtési tevékenységet, a hulladékok szállítását és az újrahasznosítást, anyagilag támogatja a projektet. Az első szakaszban, az elméleti vetélkedő után értékes sportfelszereléseket osztanak ki a nyertesek között, végezetül pedig biztosítják a hajdúszoboszlói kirándulást azoknak a tanintézményeknek képviselőinek, akik a legtöbb E-hulladékot gyűjtik be.

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség munkatársainak feladata a tanintézmények informálása az ügynökség által indított projektről, az Alpin Kft. pedig az információs anyagok kiosztásáért és a hulladékok begyűjtéséért lesz felelős.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: