2015-03-28 09:00:56• hírek • MTI

Az IMF ellenzi a román kormány adócsökkentési terveit

Ellenzi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román kormány adócsökkentési terveit, amelyeket túl korainak tart, ugyanakkor a reformok lassulását is szóvá tette a nemzetközi hitelintézet.

Andrea Schaechter, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője szerint túl korai az első két hónap költségvetési bevételei alapján meghozni az adócsökkentésről szóló döntést.

Victor Ponta miniszterelnök pénteken megerősítette, hogy a román kormány már júliustól vagy 20 százalékra csökkenti a jelenlegi 24 százalékról az általános forgalmi adót (áfa), vagy kiterjeszti a 9 százalékos kedvezményes áfakulcsot több alapélelmiszerre.

A kormány eredetileg 2016-tól akarta alkalmazni a két intézkedést, de Ponta szerint a kettő közül az egyik már az év közepétől hatályba léphet. A Ponta-kormány az adótörvény átfogó módosítását fogadta el, amelyet a parlamentnek is meg kell még vitatnia, a tervek szerint a jogszabály a jövő év elején lép hatályba.

A küldöttségvezető szerint Bukarestnek újra kell értékelnie az adócsökkentési terveket, mert időbe telik, amíg az egyensúlyt megteremtő intézkedések meghozzák remélt hatásukat. A Mediafax román hírügynökség által idézett Schaechter szerint az Európai Unióban Romániában van az egyik legmagasabb áfaszint, ezért majd csökkenteni kell, de szerinte az időzítés nem megfelelő.

Hangsúlyozta, Bukarestnek javítania kell az adóbehajtás hatékonyságán ahhoz, hogy teljesíteni tudja a vállalt államháztartási hiánycélt. A küldöttségvezető ezt abból az alkalomból nyilatkozta, hogy a nemzetközi hitelintézet Washingtonban elfogadta azt a Romániáról szóló időszakos jelentést, amely az országnak biztosított hitelszerződés keretében folytatott tárgyalások következtetéseit tartalmazza. Ebben a dokumentumban az IMF ajánlásokat fogalmazott meg a bukaresti kormánynak.

Ponta pénteken délután sajtótájékoztatón elmondta, hogy az előzetes adatok szerint az első három hónapban 6 milliárd lej államháztartási hiánnyal számoltak a költségvetés-tervezetben, ehhez képest a bevételek 1,5 milliárd lejjel haladták meg a kiadásokat. Így Ponta szerint 7,5 milliárd lejt, vagyis körülbelül 1,5 milliárd eurót költhet el a kormány.

Szerinte ezek az adatok igazolják, hogy a kormány csökkentheti az áfát. Várhatóan áprilisban döntik el, hogy a négy százalékpontos általános áfacsökkentés és a kedvezményes áfa kiterjesztése közül melyik léphet hatályba már júliusban.

Románia az IMF szervezésében kötött két évvel ezelőtt 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági típusú hitelszerződést, amit fele-fele arányban az IMF és az Európai Bizottság biztosít. Románia 2011 óta nem szorult IMF-es kölcsön lehívására, és jövőtől Bukarest már csak rugalmas hitelvonalról szóló megállapodásban érdekelt.

Ugyanakkor kérdésessé vált, hogy Románia lezárja-e az ősszel lejáró hitelszerződést, mivel tavaly és az idén is nézeteltérések merültek fel a felek között. Az IMF küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása kudarccal végződött, miután a felek nem állapodtak meg bizonyos feltételekben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: