2008-09-23 19:19:07• hírek • Szatmar.ro

Az FIA elutasította a McLaren fellebbezését

A FIA döntése alapján tehát Massa nyerte a Belga Nagydíjat, Hamilton pedig a harmadik lett.

A Nemzetközi Automobil Szövetség a keddi, rendkívüli ülésén elutasította a McLaren istálló fellebbezését Hamilton belgiumi büntetésével kapcsolatban, így véglegessé vált, hogy Massa nyerte a futamot.

A 2008 szeptember 7.-én megrendezésre kerülő Belga Nagydíjon, két körrel a futam vége előtt, Hamilton Raikkönent próbálta megelőzni és az ütközést elkerülendő a brit levágott egy sikánt, amivel a világbajnoki címvédő elé jött vissza a pályára. Hamilton ugyan elengedte a Ferrari pilótáját, de rögtön vissza is előzte. A futam végén a versenybíróság vétkesnek találta a McLaren pilótáját és boxutca-áthajtásra büntette. Mivel azonban vége volt a futam, levontak tőle 25 másodpercet, amivel visszaesett a dobogó alsó fokára. A futamgyőzelemért járó tíz pontot Massa kapta meg.

Két nappal a futam után a McLaren fellebbezett a Versenybíróság ítélete ellen, amely ügyben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden döntött. Eszerint a Versenybíróság ítélete érvényben marad, már csak azért is, mert, amint az a közleményben áll, a „szabályzat 152. pontja kimondja, hogy a boxutca-áthajtásos döntések nem képezhetik fellebbezés tárgyát".

A McLaren arra a, szerinte, precedens értékű döntésre hivatkozott, mely a tavalyi szezon során Vitantonio Liuzzival esett meg, akinek a 25 másodperces büntetését a Toro Rosso óvására visszavonták.

A FIA illetékesei szerint azonban akkor Liuzzi eleve rossz büntetést kapott, mert a sárga zászlónál való előzés boxutca-áthajtást von maga után, nem pedig időbüntetést.

A döntés szerint tehát Massa nyerte a Belga Nagydíjat és így Hamilton előnye a pilóták összetett pontversenyében egy pont a brazil fiú előtt.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: