2019-05-26 04:01:40• hírek • MTI

Az Európai Parlament 21:15-kor közzéteszi az európai szintű becslését

fotó: yourvotematters.eu
fotó: yourvotematters.eu

Az Európai Parlament (EP) vasárnap este 6 órától közli az EP-választás eredményeinek becslését a tagállamokban elérhető exit pollok, illetve korábban készült közvélemény-kutatások alapján, negyed 9-től pedig ezek alapján becsléseket közöl az új EP mandátumeloszlásáról. Az első ideiglenes összeurópai eredményt várhatóan 23:15-kor adják ki. 

Bár Romániában már este 21 órakor bezárnak  a szavazókörök az EP-választáson, az előzetes eredményeket az uniós előírások alapján nem lehet közzétenni addig, amíg az unióban minden szavazókört be nem zárnak. Vagyis a romániai eredmények közlésével is meg kell várnia a Nemzeti Választási Irodának, hogy este 11 órakor bezárjanak az olaszországi szavazóhelyiségek. 

 

Az azonban nem tiltott, hogy a korábban készült közvélemény-kutatások, illetve exit pollok alapján becsléseket hozzanak nyilvánosságra az EP-választás várható eredményéről.

 

Az EP Kommunikációs Főigazgatóságának közlése szerint vasárnap este 18 órától közli az egyes tagállamokra vonatkozó becsléseket, azokból a tagállamokból, ahol már lezárult a szavazás és van elérhető adat: először Ausztria, Ciprus, Írország, Hollandia, Málta és Németország adatait. Este hét órától adják közre a Magyarországról, Bulgáriából és Horvátországból elérhető adatokat, nyolctól pedig Franciaország, Dánia és Spanyolország előrejelzéseit, majd később a többi tagállam országos mandátumbecslését, tehát Romániáét is. 

 

Az EP 21:15 órakor adja közre az országos mandátumbecslésekből az új parlament mandátumeloszlására vonatkozó első össz-parlamenti kalkulációját. Ezt később óránként frissíti, ahogy az előrejelzések és - este 11 óra után - a hivatalos eredmények beérkeznek a tagállamokból. 

 

A tagállamok választási szervei este 11 óra után hozhatják nyilvánosságra a hivatalos, előzetes eredményeket, ezek alapján az EP 23:15-kor közli a választás első összeurópai előzetes eredményét. Ebben 18 tagállam (Ausztria, Belgium, Ciprus, Csehország, Észtország, Finnország, Görögország, Horvátország, Írország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Spanyolország és Svédország, Szlovákia, Szlovénia) hivatalos, előzetes eredményét veszik figyelembe, valamint további nyolc tagállam (Bulgária, Dánia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Olaszország, Portugália és Románia) országos becslését, illetve Nagy-Britannia és Lettország választási preferenciákról készült legutóbbi, választások előtti közvélemény-kutatását.

 

Az este folyamán a hivatalos eredmények beérkezésével az EP folyamatosan frissíteni fogja az új parlamentre vonatkozó mandátumbecslését 23:15 után is. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: