2009-08-27 20:01:47• hírek • Szatmár.ro

Az Északi Színház előadásai a PMN-en

Nem múlhat el Partiumi Magyar Napok a szatmárnémeti Harag György Társulat színészeinek a fellépése nélkül. Idén a színháziak három előadással örvendeztetik meg a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

Elsősorban a nagyobbaknak szól az A bárónő és a komorna című stúdió-előadás, melyet minden alkalommal vastapssal jutalmaz a közönség. Az előadást több alkalommal is műsorra tűzték már a nagy érdeklődésre való tekintettel, tehát aki még nem látta, az most semmiképpen se hagyja ki a páratlan színházi élményt nyújtó előadást. S hogy miről szól a darab? Két nőről. Az egyik arisztokrata, a másik a természet gyermeke.

Sorsszerű találkozásuk rég elfeledett vagy sohasem tapasztalt érzelmeket vált ki belőlük. A másikhoz vezető út nehéz és fájdalmas. Ki kerül ki győztesen? Van-e egyáltalán győztes? Kinek van nagyobb szüksége a másikra? Ki vagyok én ebben a kapcsolatban...vagy csak egyszerűen...Ki vagyok én? És akkor ő, a másik, majd segít. A darab rendezője Szilágyi Regina, a két szereplő pedig Némethy Zsuzsa és Csíki Orsolya. Az előadásra augusztus 28-án fog sor kerülni, 21 órai kezdettel az Ács Alajos Stúdióteremben.

A kicsiknek két bábelőadással kedveskednek a társulat bábosai. Az egyik a Párnamese című bábelőadás. Ennek a témája mindenkoron aktuális, hiszen gyermek és szülő, mióta világ a világ, gyakran együtt szenved a nem-alvástól. Ki így, ki úgy! És nem történik ez másképp Szunnyadországban sem, ahol a szerint választanak királyt, hogy mennyire puhán, mennyire puffosan és milyen pihésen alszik a jelentkező!

De hogy pont a megválasztott királynak nem tud, nem mer, nem akar aludni a lánya. Elindul hát a király, felesége unszolására, hogy megkeresse a gonosz álmok ellenszerét. Útja során többféle embertípussal találkozik, de mindenki csak saját magával van elfoglalva, segíteni egy sem akar. Az előadásra szombaton, augusztus 29-én kerül sor 11 órai kezdettel az Északi Színház pódiumtermében.

A másik gyermekeknek szóló program az Andersen-mese alapján elkészített A rút kiskacsa című bábjáték. Ezt az előadást Rumi László, magyarországi vendégművész rendezi, a bábokat - melyek Debrecemben készültek - pedig Bodor Judit tervezte.

A rút kiskacsa meséjét nincs olyan kis gyermek vagy felnőtt, aki ne ismerné. Történt egyszer, hogy a hattyúk királynéjának elveszett a tojása, s hogy-hogy nem egy baromfiudvarban, Háp asszony farmján találta magát. Kacsamama ugyanolyan szeretettel ápolta, melengette ezt a tojást is, mint a többi kicsinyét.

A legszebb tojásból kelt ki az utolsó kis újszülött, aki bizony nem úgy nézett ki, mint a kishúgai. Állandóan azt csivitelte magában, hogy "kacsa vagyok, kacsa vagyok". Az udvar és az ól apraja-nagyja elnevezte rút kiskacsának. Háp asszony úgy döntött, hogy a lánykacsák maradhatnak az udvarban, de a rút kiskacsának mennie kell. Magányosan vándorolt a világban, s mindenki kinevette. A rút kiskacsa arról ábrándozott, hogy egyszer majd úgy fog repülni, mint a fehér hattyúk, s ő lesz majd a madarak hercege.  A darabot vasárnap, augusztus 30.-án, 11 órai kezdettel lehet megtekinteni az Északi Színház pódiumtermében.


A bárónő és a komorna
A bárónő és a komorna


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: