2013-12-19 16:24:54• hírek • Szatmár.ro

Az Erdélyi Civil Akadémia Szatmárnémetiben

A kolozsvári székhelyű Erdélyi Civil Akadémia és a posztModern Távlatok Művelődési Műhely közös szervezésében szerdán délután több mint három órás ülésre került sor a szatmárnémeti Református Gimnáziumban.

A téma a kisebbségi tudományszervezés volt. Előadást tartott dr. Bodó Barna és dr. Somai József. A kolozsvári egyetemi tanárok a romániai magyar kisebbségi tudományszervezés főbb problémáit taglalták, a moderátor Kereskényi Sándor muzeológus volt.

Az előadásokat élénk vita követte, melynek előterében a dilettantizmus és a provincializmus fogalmai álltak. Bodó főleg oktatás- és tudományszociológiai viszonyokat tárt fel, Somai pedig a Brassai Sámuelhez kötődő fontosabb információkat ismertette. Mindketten arra törekedtek, hogy a kisebbségi tudományszervezés alapvető kérdéseit felvázolják.

A vita során Décsei Miklós, Muzsnay Árpád, Szilágyi Éva, Thoroczkay Sándor és Veres István szólaltak fel és fokozatosan kirajzolódtak a szatmári tudományos élet jellegzetesen vidéki vonásai. A beszélgetés végkövetkeztetése az volt, hogy a szatmári tények tükrében megállapítható: erkölcsi és szellemi elkötelezettségre, szakmai igényességre, folyamatos teljesítményre van szükség ahhoz, hogy a szatmári ugar tudományt teremjen.

Jelentős kezdeményezéseket tarthatunk számon, de igazi szüretről majd csak akkor beszélhetünk, ha a szűk elit szintjén létező szellemi folyamatok legyűrűznek a mindennapi oktatás szintjére is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: