2014-03-01 16:36:31• hírek • Szatmar.ro

Az EP kiáll a nemzeti kisebbségek védelme mellett

A nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló jelentést hagyott jóvá az Európai Parlament február 27-i, csütörtöki strasbourgi ülésén. Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő szerint a jelentés mérföldkőnek számít az Európai Unió történetében, mert arra kéri az Európai Bizottságot, hogy szakpolitikai normát dolgozzon ki a nemzeti kisebbségek védelmében, továbbá felkéri a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket a tényleges egyenlőség előmozdítására.

Az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban című jelentésről - amely Louis Michel belga képviselő nevéhez kapcsolódik - szerdán vitáztak a képviselők, majd csütörtökön szavaztak az elfogadása mellett. A jelentés elismeri, hogy a mindennapi életben az Európában élő nemzeti kisebbségi közösségek tagjai akadályokba ütköznek, ez pedig azt eredményezi, hogy saját tagállamuk nemzeti hatóságai másodrendű állampolgárokként kezeli őket.

„Ez a jelentés végre kimondja azt, amit eddigi európai parlamenti munkám alatt mindvégig szorgalmaztam: az őshonos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók vonatkozásában átfogó uniós szintű védelmi rendszerre van szükség"- fogalmazott Sógor Csaba a vita során. Az RMDSZ politikusa hangsúlyozta, a romániai magyar közösség pontosan tudja mindazt, amit most ez a jelentés is elismer, hogy a nemzeti kisebbségek védelmét csak konkrét jogi, nyelvi, kulturális és szociális intézkedések révén lehet biztosítani.

Sógor Csaba elmondta: „az őshonos, hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségi közösségek lélekszáma meghaladja az Unió összlakosságának 10%-át. Amennyiben a Bizottság kidolgoz egy szakpolitikai normát, elkerülhetővé válik, hogy ne csupán a tagjelölt országokon, hanem a tagállamokon is számon kérjék a nemzeti kisebbségek védelmének biztosítását" - mutatott rá Sógor Csaba.

Az EP-képviselő szerint ennek a jelentésnek az elfogadásával az Európai Parlament nem tesz mást, mint ami a szerződésekben meghatározott feladata: megjeleníti az európai polgárok érdekeit és fontos jelzést küld azok számára, akik eddig úgy érezhették: Európa nem képes választ adni problémáikra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: