2013-10-22 11:07:28• hírek • MTI/Kocsis Zoltán

Az EL-ért meccsel a Steaua a BL-ben

A feléhez érkezett a Bajnokok Ligája csoportköre, a harmadik fordulóban már végképp minden hibának és minden eredménynek komoly súlya lehet. Kedden pályára lép a román bajnok Steaua is, amely a Basel ellen európai kupatavaszról szőtt álmait próbálja életben tartani. Nyernie kell a svájciak ellen, ha legalább az Európa Liga-szereplést lehetővé tevő harmadik helyet meg akarja szerezni. Az est csúcsrangadóit Milánóban és Londonban rendezik, míg Marseille-ben az Olympique, Glasgow-ban a Celtic van óriási győzelmi kényszerben.

A Steaua a vártnál is gyengébben, hét kapott és nulla rúgott góllal, pont nélkül kezdte a csoportkör küzdelmeit, ezért attól az álmától, hogy tavasszal a BL-ben folytathatja, lassan lemondhat. A realitás viszont azt mondja, az EL-re lehet esélyük - ehhez viszont nyerniük kell a svájci bajnok ellen. A Basel viszont győzelemmel kezdett a Chelsea otthonában, majd a Schalke ellen is csak szoros meccsen veszített - ráadásul eddig hibátlan Bukarestben. A piros-kékek eddig háromszor léptek pályára romániai csapatok otthonában: 2010-ben 2-1-re, 2012-ben 1-0-ra kaptak ki Kolozsváron a CFR ellen, 2011-ben viszont 3-2-re nyertek a Galac ellen a bukaresti Nemzeti stadionban. Kiegyenlített a svájciak elleni mérlege a Steauának is: 3 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség. Legutóbb 2011-ben a Grasshoppers-szel találkozott az EL-rájátszásában. Akkor az 1-0-ás hazai győzelmet ugyanolyan arányú idegenbeli vereség követte, büntetőkkel azonban a román csapat vívta ki a továbbjutás jogát.

Kiegyenlített küzdelmet ígér a két csapat kerete is. A mértékadó transfermarkt.de szerint a Steaua kerete 41,6 millió eurót ér, a Baselé pedig 49,9 milliót. Az átlagéletkort tekintve a svájciaké 24,9, a románoké pedig 25,2 év. Jelentősebb különbség csak a légiósok számát tekintve van: a Steaua keretének mindössze 22%-át alkotják vendégmunkások, a Baselét pedig 40%-ban - így fordulhat elő, hogy utóbbiak kispadjára egyiptomi, elefántcsontparti vagy akár észak-koreai (!) válogatott játékos is leülhet kedd este.

A nagykárolyi Bicfalvi küzd a Grasshoppers játékosával

A csoport másik meccsén Szalai Ádám csapata, a csoportját hibátlan mérleggel vezető Schalke 04 eddigi legkomolyabb erőpróbája előtt áll a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a keddi harmadik fordulóban ugyanis a Chelsea-t fogadja. A mérkőzést Kassai Viktor vezeti.

A magyar válogatott támadó együttese - ha nem is könnyen, de - a Steauát és a Baselt is legyőzte az első két körben, ezúttal viszont a csoport favoritjával, a José Mourinho vezette Chelsea-vel találkozik. A londoni együttes győzelmi kényszerben lép pályára Gelsenkirchenben, miután az első körben kikapott otthon a svájci csapattól, így három pont a lemaradása a német gárdával szemben.

Szalai az első fordulóban kezdőként, a második meccsen pedig a félidőben csereként lépett pályára, s mivel Klas-Jan Huntelaar továbbra is sérült, minden bizonnyal a Chelsea ellen is szerephez jut majd.

A hagyományok miatt az AC Milan-FC Barcelona, a jelenlegi formát és a csapatok erejét tekintve pedig inkább az Arsenal-Borussia Dortmund találkozó nevezhető a keddi játéknap rangadójának.

A Barca két győzelemmel, míg a Milan egy-egy sikerrel és döntetlennel várja a milánói találkozót, melynek egyértelműen a katalán együttes az esélyese. A két csapat jól ismeri egymást, a legutóbbi kiírásban a nyolcaddöntőben, azt megelőzően pedig a csoportkörben találkoztak. Milánóban legutóbb 2-0-ra nyertek az olaszok, azt megelőzően viszont 3-2-re a Barcelona.

Tavasszal a Milan nyerni tudott otthon

Az Arsenal kis túlzással a szezon eddigi meglepetéscsapatának nevezhető, a Mesut Özillel megerősített londoniak ugyanis az angol bajnokságban és a BL-ben is remekelnek: a Premier League-et és a BL-csoportot is vezetik, utóbbit ráadásul úgy, hogy az Olympique Marseille mellett a Napolit is könnyedén verték. Arsene Wenger tanítványai a Borussia esetleges legyőzésével nagyon kényelmes helyzetbe kerülnének a továbbjutást illetően.

A legutóbbi idényben döntős dortmundiak nápolyi vereséggel és a francia együttes magabiztos legyőzésével kezdték a sorozatot. Jürgen Klopp vezetőedző eltiltás miatt nem lehet ott a kispadon, ennek ellenére a német csapat minden bizonnyal győzelemre játszik majd, bár vélhetőleg egy döntetlennel sem távozna szomorúan a brit fővárosból.

A keddi műsor a csoportállásokkal:
Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:
E csoport:

Steaua Bucuresti-FC Basel 21.45, DigiSport1.ro, DolceSport1
FC Schalke 04 -Chelsea 21.45 DigiSport1.hu, DolceSport3
A csoport állása: 1. Schalke 04 6 pont, 2. Chelsea 3, 3. FC Basel 3, 4. Steaua Bucuresti 0

F csoport:
Arsenal-Borussia Dortmund 21.45 DigiSport2.hu, DigiSport3.ro, DolceSport4
Olympique Marseille-Napoli 21.45
A csoport állása: 1. Arsenal 6 pont, 2. Borussia Dortmund 3, 3. Napoli 3 , 4. Olympique Marseille 0

G csoport:
FC Porto -Zenit 21.45
Austria Wien -Atlético Madrid 21.45
A csoport állása: 1. Atlético Madrid 6 pont, 2. FC Porto 3, 3. Austria Wien 1 , 4. Zenit 1

H csoport:
Celtic Glasgow -Ajax Amsterdam 21.45
AC Milan-FC Barcelona 21.45 Sport1.hu, DigiSport2.ro, DolceSport2
A csoport állása: 1. FC Barcelona 6 pont, 2. ACMilan 4, 3. Ajax Amsterdam 1, 4. Celtic Glasgow 0

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: