2012-03-21 16:35:18• hírek • Kocsis Zoltán

Az Avas környéki utakról tanácskoztak szerdán

Szerda délelőtt az Avas vidéki települések, Kányaháza, Kisgérce, Batarcs és Avasfelsőfalu polgármestereivel valamint két, arról a vidékről elszármazott honatyával találkozott Csehi Árpád és Mircea Govor, a Szatmár Megyei Tanács elnöke illetve alelnöke. A megbeszélés témája az Avas vidékén található utak állapota volt.

Az egyik központi téma a 109L jelzésű megyei út. Az ún. „avasi autópálya" kivitelezésének jogát 2009-ben, törvényszéki döntés következtében nyerte meg egy cég, amely azonban nem tudott eleget tenni a követelményeknek. „Már akkor nyilvánvaló volt számunkra, hogy nem fogják tudni időben befejezni a munkát. De nem volt mit tennünk, a törvényszék döntött. Mi, az elnök úrral a megyei tanácsban mindent megtettünk, de sajnos sejtésünk beigazolódott", magyarázta a késlekedés okát Govor.

Az Avasfelsőfalut Gércén keresztül Turccal összekötő 28,4 kilométernyi útszakasz megépítése megközelítőleg 16 millió euróba kerül, a finanszírozást az Európai Unió biztosítja. Az előző kivitelező képtelensége miatt újra kellett licitálni. Ha minden a tervek szerint halad, akkor az új kivitelező júliusban kezdhet ismét munkához és a tanácselnök szerint két hónap alatt be is tudja fejezni.

„Govor kollégám személyesen felügyeli majd a munkálatokat, a cél pedig az, hogy (ortodox) húsvétig elfogadható állapotot öltsenek az Avas útjai", mondta Csehi a kátyúzásokról. Elárulta ugyanakkor, hogy idén összesen 7,7 millió lejt utalt ki az állam Szatmár megye útjainak karbantartására - ebbe viszont a hótalanítástól a közlekedési jelzések felfestésén és az állandóan ellopott útjelzők pótlásán keresztül az útjavításokig minden beletartozik. A fenti összeg közel negyven százalékkal kevesebb, mint a tavaly kiutalt, ezért Csehi költségvetés-kiegészítést kért a kormánytól.

A polgármesterek kérték, hogy a prioritások közé kerüljön be Kis-és Nagygérce valamint Turc és Batarcs közötti útszakasz felújítása. Nicolae Bura, Avasfelsőfalu polgármestere a Sárközújlakot Máramarosszigettel összekötő út Szatmár megyei részének a felújítását is felvetette. Ezzel kapcsolatban Csehi a jelen lévő Valer Marian szenátor és Gheorghe Ciocan parlamenti képviselő segítségét kérte, hogy próbáljanak némi kormánytámogatást kilobbizni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: