2014-12-12 02:48:33• hírek • Kocsis Zoltán

Az Astrát kiütötték, a Steauát kiejtették

Nem lesz román klubcsapat a labdarúgó európai kupák 2014-2015-ös szezonjának tavaszi szakaszában, miután csütörtök este a Steaua hazai pályán 2-0 arányú vereséget szenvedett a Dinamo Kijev ellen. Pedig Portugáliából nem remélt ajándékot kapott. A másik román csapat, az Astra kiütéses vereséget szenvedett Salzburgban.

Az osztrák bajnok és listavezető az előző öt csoportfordulóban 16 gólt lőtt, így nem csoda, hogy az Astra elleni meccs előtt már biztossá tette nem csak továbbjutását, de csoportelsőségét is. Ennek megfelelően Gulácsi Péter ezúttal pihenőt kapott - mindez persze nem azt jelenti, hogy a Salzburg félvállról vette volna a meccset. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Sabitzer góljával már a 9. percben vezetést szereztek. Mindezt Kampl a 34. minutumban megduplázta. A hazaiak azonban ezen kívül is további gólokat szerezhettek volna, amennyiben Lung kapus nem véd bravúrral Alan, Bruno, Kampl és Sabitzer helyzeteinél. A másik oldalon Budescu, Takajuki és Florescu neve mellé írhattunk fel néhány erőtlen próbálkozást.

A második félidő tulajdonképpen Alan góljával kezdődött, amire Florescu az est legszebb találatával válaszolt. A románok bombagólja azonban nem ártott az osztrákok támadókedvének, Alan a 70., Kampl pedig a 92. percben szerzett újabb gólokat. Lung kapus ekkor is bemutathatott néhány nagy védést Sabitzerrel, Alannel és Keitával szemben, míg Alan egyszer a kapufát találta el - igaz, ebben a tekintetben Rus legalább egyenlíteni tudott. A Salzburg összességében 25 alkalommal vette célba az Astra kapuját, amit 17-szer el is talált!

A csoport másik meccsén egy változatos találkozón a Celtic Glasgow 4-3-as vereséget szenvedett Zágrábban, ezzel együtt követheti a Salzburgot a legjobb 32 közé.

Ide igyekezett a Steaua is, ám a román rekordbajnok nem volt könnyű helyzetben: le kellett volna győznie a Dinamo Kijevet és reménykednie, hogy az eddig nyeretlen Rio Ave nem kap ki az Aalborgtól. Ennek megfelelően a Steaua lépett fel támadóan, Szukala, de főleg Chipciu és Tanase révén négy komoly gólszerzési lehetőséget alakított ki, amire csak Kravec válaszolt.

A szünet után Keserü lövése és Sovkovskij hibája után Chipciu célzott pontatlanul ziccerben, majd jött a hír: vezet a Rio Ave! A Steaua újabb erőket mozgósított, több veszélyes helyzetet is kialakított, a 71. percben azonban egy kontra végén mégis Jarmolenko volt az, aki betalált. Újabb Steaua-rohamok és Jarmolenko-helyzet következett, majd a 93. percben egy újabb kontra végén Lens gólja biztossá tette a Dinamo győzelmét és a Steaua kiesését.

Az utolsó este vívta ki továbbjutását a címvédő Sevilla valamint a Wolfsburg, a Guingamp, a Young Boys, a Brugge, a Torino, a Dnyepr, a Villarreal és a Mönchengladbach. Rajtuk kívül érintett lesz a hétfői sorsoláson a Besiktas, a Tottenham, a Salzburg, a Celtic, a Dinamo MOSzkva, a PSV Eindhoven, az Inter, a Feyenoord, az Everton, a Napoli, a Dinamo Kijev, az Aalborg, a Fiorentina, a Legia Varsó és a Trabzonspor. Ehhez a mezőnyhöz csatlakoznak még a BL-csoportharmadikak, az Olimpiakosz, a Zenit, a Liverpool és az Anderlecht után a Roma, az Ajax, a Sporting és az Athletic Bilbao,

Európa Liga utolsó csoportkör:
A csoport:
Borussia Mönchengladbach
- Zürich 3-0
gólok: Herrmann (31.), Hrgota (59., 64.)
Apollon Limasszol - Villarreal 0-2
gólok: Gerard (35.), Vietto (40.)
A csoport végeredménye: 1. Borussia M'gladbach 12 pont, 2. Villarreal 11 p., 3. Zürich 7 p., 4. Limasszol 3 p.

B csoport:
Köbenhavn - Torino 1-5
gólok: Amartey (6.) illetve Martinez (15., 47.), Amauri (42., 11-es), Darmian (49.), Silva (53.)
Brugge - HJK Helsinki 2-1
gólok: Conceicao (28., 11-es), Refaelov (88.) illetve Kandji (51.)
A csoport végeredménye: 1. Brugge 12 p., 2. Torino 11 p., 3. Helsinki 6 p., 4. Köbenhavn 4 p.

C csoport:
Besiktas
- Tottenham 1-0
gól: Tosun (59.)
Vlad Chiriches végig a pályán volt a vendégeknél
Partizan Belgrád - Aszterasz Tripoliszs 0-0
A csoport végeredménye: 1. Besiktas 12 p., 2. Tottenham 11 p., 3. Aszterasz 6 p, 4. Partizan 2p.

D csoport:
Dinamo Zágráb
- Celtic Glasgow 4-3
gólok: Pjaca (14., 40., 50.), Brozovic (48.) illetve Commons (23.), Scepovics (30.), Pivaric (82., öngól)
Salzburg - Astra 5-1
gólok: Sabitzer (9.), Kampl (34., 92.), Alan (46., 70.) illetve Florescu (51.)
A csoport állása: 1. Salzburg 16 p., 2. Celtic 8 p., 3. Dinamo 6 p., 4. Astra 4 p.

E csoport:
Panathinaikosz - Estoril 1-1
gólok: Karelisz (55.) illetve Kleber (87.)
PSV Eindhoven - Dinamo Moszkva 0-1
gólok: Ionov (90.)
a vendégeknél Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt és ő adta a gólpasszt az egyetlen találathoz
A csoport állása: 1. Dinamo 18 p., 2. PSV 8 p., 3. Estoril 5 p., 4. Panathinaikosz 2 p.

F csoport:
Dnyepro Dnyepropetrovszk
- Saint-Etienne 1-0
gól: Fedeckij (66.)
a hazaiaknál Alexandru Vald végig a pályán volt
Qarabag - Inter 0-0
A csoport végeredménye: 1. Inter 12 p., 2. Dnyepr 7 p., 3. Qarabag 6 p., 4. Saint-Etienne 5 p.

G csoport:
Standard Liege - Feyenoord 0-3
gólok: Toornstra (16.), Boetius (60.), Manu (88.)
Sevilla - Rijeka 1-0
gól: Suarez (20.)
A csoport végeredménye: 1. Feyenoord 12 p., 2. Sevilla 11 p., 3. Rijeka 7 p., 4. Standard Liege 4 p.

H csoport:
Lille - Wolfsburg 0-3
gólok: Vieirinha (45.), Rodriguez (65., 89., 11-es)
Everton - Krasznodar 0-1
gól: Laborde (30.)
A csoport végeredménye: 1. Everton 11p., 2. Wolfsburg 10 p., 3. Krasznodar 6 p., 4. Lille 4 p.

I csoport:
Young Boys
- Sparta Prága 2-0
gólok: Hoarau (76., 11-es), Steffen (90.)
Napoli - Slovan Bratislava 3-0
gólok: Mestens (6., 16.), Zapata (75.)
A csoport végeredménye: 1. Napoli 13 p., 2. Young Boys 12 p., 3. Sparta 10 p., Slovan 0 p.

J csoport:
Steaua - Dinamo Kijev 0-2
gólok: Jarmolenko (71.), Lens (92.)
Rio Ave - Aalborg 2-0
gólok: del Valle (59., 79.)
A csoport végeredménye: 1. Dinamo 15 p., 2. Aalborg 9p., 3. Steaua 7 p., 4. Rio Ave 4 p.

K csoport:
PAOK Szaloniki - Guingamp 1-2
gólok: Atanasiadisz (22., 11-es) illetve Beauvue (7., 83.)
a hazaiaknál Razvan Rat végig a pályán volt
Fiorentina - Dinamo Minszk 1-2
gólok: Marin (87.) illetve Koncevoj (39.), Nikolics (55.)
a hazaiak kapuját végig Ciprian Tatarusanu védte
A csoport végeredménye: 1. Fiorentina 13 p., 2. Guingamp 10 p., 3. PAOK 7 p., 4. Dinamo 4 p.

L csoport:
Legia Varsó
- Trabzonspor 2-0
gólok: Öztürk (22., öngól), Orlando Sá (56.)
Metaliszt Harkiv - Lokeren 0-1
gól: Leye (16.)
A csoport végeredménye: 1. Legia 15 p., 2. Trabzonspor 10 p., 3. Lokeren 10 p., 4. Metaliszt 0p.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: