2010-12-17 12:46:05• hírek • Szatmar.ro

Megismétlődik az Inter-Bayern döntő

Péntek délután hivatalosan is véget ért a két európai kupasorozat idei szakasza, mivel az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a svájci Nyonban található székhelyén kisorsolták a tavaszi szezon párosításait.

A Bajnokok Ligájában a nyolc csoportból összesen 16 csapat jutott tovább, a sorsolásnak pedig két kitétele volt: nem eshettek össze olyan csapatok, amelyek az ősszel csoporttársak voltak és azok sem, amelyek egyazon országból származnak.

A sorsolás szeszélye alapján a nyolcaddöntő legérdekesebb párosításának az Inter és a Bayern München összecsapása ígérkezik. Nem utolsó sorban azért, mert idén tavasszal ez a két együttes csapott össze a sorozat madridi döntőjében is. Akkor a németek hiába birtokolták többet a labdát, az olaszok 2-0-ra nyerni tudtak. Érdesség, hogy ezzel megszakadt az Inter egy furcsa sorozata: az elmúlt három évben egyaránt angol csapattal kezdhette a tavaszt: a Liverpool és a Manchester United megállította őket, idén azonban a Chelsea már nem tudta ezt megtenni.

Folytatódik viszont a hasonló sorozata a címvédő városi riválisának, a Milannak: a Celtic Glasgow, az Arsenal és a Manchester United után sorrendben negyedik alkalommal vívhat nyolcaddöntőt brit csapat ellen, ezúttal a Tottenham lesz a soros. A londoniaknak ismerős lesz a San Siro stadion, hisz a csoportban már megvívtak az Interrel: Milánóban 4-3-ra kikaptak, Londonban viszont 3-1-re lelépték az olaszokat.

Ismét összekerült az Olympique Lyon és a Real Madrid. A két csapat az előző szezonban szintén a nyolcaddöntőben találkozott egymással, akkor a franciák hatalmas meglepetésre egy 1-0-ás győzelemmel és egy 1-1-es döntetlennel tovább tudtak jutni.

Szintén jól ismerheti egymást a Barcelona és az Arsenal: a 2006-os finálé után a tavalyi negyeddöntőben is összefutottak. Mindannyiszor a katalánok diadalmaskodtak, a tavaszi 4-0-ra pedig biztosan nem emlékeznek szívesen a londoniak.

Izgalmas párharcnak ígérkezik az Olympique Marseille - Manchester United összecsapás is és kiegyenlített harcot várhatunk a Valencia - Schalke és a Roma - Sahtar Donyeck meccsektől is. A sorsolás legszerencsésebb csapatának a Chelsea bizonyult, amelynek ellenfele a csoportkör meglepetéscsapata, az első dán csapatként a legjobb nyolcba jutó Köbenhavn lesz.

A nyolcaddöntő első mérkőzéseit február 15-23., míg a visszavágókat március 8-16. között rendezik meg.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntők:
Roma - Sahtar Donyeck
Milan - Tottenham
Valencia - Schalke
Inter - Bayern München
Olympique Lyon - Real Madrid
Arsenal - Barcelona
Olympique Marseille - Manchester United
Köbenhavn - Chelsea

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: